1. fejezet: Csöbörből vödörbe

   Egy átlagos keddi nap. Hatkor elkezd csörögni az ébresztőóra, amit 2-3-szor lenyomok, mire végre észhez térek. Ekkor felülök az ágyon, majd úgy 10 percen keresztül csak bambán nézem az előttem lévő falat. Úgy fél hét körül kimászok az ágyból, s a konyha felé veszem az irányt. Félkómásan főzők magamnak egy jó erős kávét, bízva, ettől végre felébredek. Utána készítek valami reggelit, amit a kávém mellett elmajszolhatok. Mikor végzem a reggelivel, meglátogatom a mosdót, majd visszamegyek a szobámba felöltözni. Negyed nyolcra el is készülök, már csak a sminkemet kell megigazítani, és indulhatok is a munkahelyemre. Busszal járok, ezért kell már ilyenkor elindulnom.
  Hogy milyen munkát végzem? Ez nagyon jó kérdés. Pontosan én magam sem tudom, mi is vagyok. Egyesek szerint titkárnő, mások szerint segédszerkesztő, és megint mások szerint pedig egy kávés lány. A cégnél én vagyok a "tehetségtelen, félképzett" animátor, ugyanis az én tudásom úgy tűnik nem elég ahhoz, hogy teljes értékű animátorként dolgozhassak ... ~Ahhoz maga nem elég képzett - mondta a felettesem - de mégis van magában valami különleges - majd felvettek a céghez, azzal a ténnyel, miszerint idővel kitanulom a szakmám, és végül érvényesülhetek a cégnél, mint főállású animátor.
 - Igen, ezt mondták nekem ... úgy két évvel ezelőtt. Azóta egy percre sem kerültem képzett animátor mellé, aki esetleg taníthatna engem. - meséltem gyönyörű élettörténetemet az új srácnak, aki pár perce érkezett.
- Szólj a cég fejének, hátha ő tudna rajtad segíteni ez ügyben - tanácsolta az új fiú.
- Jaj, majd el felejtettem ... az én főnököm az egész cég feje - mondtam neki egy gúnyos mosoly kíséretében.
- Egyébként hallottad, hogy a főnök nyugdíjba megy? - szólt oda az egyik munkatársam. - Állítólag ma érkezik a fia, aki majd a helyébe lép.
- Persze hogy hallottam. Örülök is neki. Csak hát, tudod ...
- Mi az? - kérdezte az új srác.
- Apa, fia ... egy kutya. Ugyanabból a vérből van mind a kettő.
- Szóval úgy véled, az új főnök is így fog bánni veled? - vont kérdőre ismét.
- Elég nagy rá az esély.
- Óó, értem.
- Tényleg, bocsi, hogy feltartottunk - vakartam meg a tarkóm. - A főnök irodája arra található - mutattam a hatalmas üvegajtóra, ami majdnem szemben volt nekünk.
- Ááá, arra - mutatott ő is az ajtó felé. - Köszönöm.
- Semmiség ... és sok sikert - kiabáltam utána, mire a legtöbben mérgesen felém fordították fejüket. 
  Fura ez a cég, de a maga módján vicces is. Nem is csoda, hisz egy rakás művész dolgozik itt: rajzolók, történetírók, szinkronszínészek, szobrászok és animátorok.
- Hé, hugi. Szia - köszönt Mina. Ő az egyetlen barátnőm a cégnél. Az egyetemen barátkoztunk össze. Mindketten animátornak készültünk, de kettőnk közül csak neki sikerült a felvételi. Talán azért, mert az ő szebben rajzolt, mint én ... bárki tudja.
- Szia unni. Mizújs veled? 
  Ja, csak hogy félre ne értsétek: mi nem vagyunk rokonok. Csupán annyira jó a kapcsolatunk, hogy szinte testvéreknek képzeljük magunkat.
- Megvagyok - fújta ki frufruját a szeméből. - Mellesleg, milyen az új főnök ... szimpatikus?
- Nem tudom, még nem jött meg.
- Nem jött meg? - nézett rám értetlenkedve, a kezében tartott füzet mögül. - Hisz épp az előbb beszélgettél vele. Láttam, miközben idefelé tartottam.
- Mi-mi? Na várjunk csak, azt akarod mondani, hogy...
  Nem tudtam befejezni a mondatomat, ugyanis megjelent a főnökünk.
- Mindenki figyeljen ide - kezdett bele. - Ezennel bemutatom nektek a fiamat, s egyben a cégünk új főnökét, Kim Jonghyun-t.
~Mi van? - döbbentem le, mikor megláttam, hogy az a srác állt az igazgató mellett, akinek épp az előbb mondtam el mindent. Ő hirtelen rám pillantott, mire összerezzentem, ő pedig elnevette magát.
- Üdvözletem, Kim Jonghyun vagyok. Remélem jól kijövünk majd. Dolgozzunk együtt, s törekedjünk a legjobbra - mondta el lelkesítő beszédét.
- Rendben, mindenki vissza a munkájához! - hallatszott a főnök, jobban mondva a "volt" főnök parancsa.
- Apa, csak még egy pillanatra - vágott közbe Jonghyun. - Szeretnék titkárnőt választani magamnak.
- De hisz van titkárnőd. Az lesz, aki nekem is volt.
- Nem apa, én már kiválasztottam a megfelelő jelöltet erre a posztra - mosolygott, majd felém mutatott. - Ő lesz a titkárnőm!