2. fejezet: Vajon ki lehet ő?

- Komolyan mondom, a falra mászok már ettől a pasitól. - dühöngtem útközben Mina-nak.
- Mégis mi a fenét csinált tudott csinálni három nap alatt, hogy ilyen mértékben gyűlölöd őt? - forgatta a szemeit, miközben kinyitotta az ajtót.
- Pontosan azt, amit mondtam neki.
- Hogy mi? - nézett rám értetlenkedve?
- Elmondtam neki, hogy bánt velem az apja, míg neki dolgoztam ... és ő pont ugyanazokat teszi velem is.
- És mégis mi a francnak mondtad ezt el neki?
- Azt hiszed direkt tálaltam ki neki? Fingom se volt róla, hogy ő lehet a főnök fia, azt hittem csak egy új alkalmazott.
- Ezért nem szabad idegenekkel beszélgetni. - majd megnyomta az orrom hegyét.
- Ne gyere nekem ezzel, hallod!? - fenyegetőztem az ujjammal, majd beléptünk a liftbe.
- Te meg ne hisztizz! Két napja alig aludtam valamicskét, totál kivagyok. - törölgette a szemét, közben pedig elnyomott egy apró ásítást is.
- Donghae nem hagyott aludni? 
  Lee Donghae. Mit is mondhatnék róla. Kedves, jófej srác, bár eléggé furi is a maga módján. Mina-val már gyerek koruk óta ismerik egymást, régi jó barátok. Mikor a fővárosba költöztek, együtt vettek ki egy kisebb lakást, mert úgy gondolták, így majd olcsóbban meg tudnak élni. Egész jól megvoltak, ám ahogy telt az idő, valami megváltozott ... Mina beleszeretett Donghae-ba. De Donghae ezt még csak nem is sejti ... pedig már hány éve ennek..
- Te is befoghatod, oké? - ripakodott rám. Ha véletlenül felhozom Donghae-t, rögtön dühbe gurul.
- Oké. De most komolyan, az a félnótás mégis mikor fogja észrevenni, hogy szereted őt?
- Ha rajtam múlik, soha.
- Te is hülye vagy, nem csak ő. - forgattam a szemeim.
- Azt mondtad leállsz! - szólt rám újra, ezúttal magasabb hangnemben. Épp meg is érkeztünk az emeletünkre.
- Jó-jó. Csak már engem is idegesít, hogy ennyire vak.
- Ez van, ezt kell szeretni. - tárta szét karjait - Én mentem ... szia. - s elindult a részlege felé.
- Szia. - integettem utána. 
  Úgy sajnálom szegényt, de sajnos semmit sem tehetek. Mind a ketten lükék. Én még azt is kinézném Donghae-ból, hogy valójában szerelmes Mina-ba, csak nem meri elmondani neki ... pont úgy, mint Mina.
- Hyoru, hát itt vagy. - szólított meg sátáni főnököm "mézédes" hangjával. Hangja hallatán az egész testem összerezzent, végül megfordultam felé. 
- Igen? - próbáltam a lehető legnyugodtabban beszélni hozzá, minél inkább eltakarva gyűlöletemet.
- Nem akartalak megijeszteni ... bocsánat. - közben pedig kezét vállamra helyezte, ami egy laza mozdulattal leráztam.
- Semmi gond. - mondtam motorikusan - Mi a feladatom?
- Áá, tényleg. - ütötte meg homlokát - Ma érkezett be hozzánk egy új történet, amiből rajzfilmet is készítenénk. Át kéne nézni a szöveget, kijavítgatni a hibákat, meg ilyesmik.
- Ez nem az én feladatom. - mondtam egyhangúan - Jinhoo nézi át mindig a szövegeket.
- Tudom, épp az előbb beszéltem vele.
- Akkor?
- Azt mondta úszik a munkában, és, hogy adjam oda neked.
- Miért pont nekem? - néztem rá furcsálkodva.
- Állítólag te is szoktál neki segíteni az ilyenekben.
- Hogy én? - válasza hallatán kikerekedtek a szemeim. ~Még, hogy én? Na ne viccelj.
- Igen te. - erősítette meg előbbi állítását - Az asztalodra tettem, kérlek még a mai nap során nézd át az egészet. - majd sarkon fordult, és elindult az irodája felé - Ja, és kérnék egy kávét két cukorral, tej nélkül. - kiáltotta utánam egy elégedett mosoly kíséretében.

- Ez nem lehet igaz, ez a pasi teljesen kiakaszt. - motyogtam magamban az étkezdébe érve. - "Ja, és kérnék egy kávét két cukorral, tej nélkül." - utánoztam Jong mondatát - Tsz, az agyamra megy.
  Morgásom közepette nem figyeltem eléggé, s nekimentem az előttem álló férfinak.
- Elnézést. - kértem illedelmesen bocsánatot tőle.
  Hirtelen felém fordult, én pedig azt hittem elájulok. Egy igazi angyal állt előttem. Még a ruhája is hófehér volt ... igen, ő csakis egy égből pottyant angyal lehet.
- Semmi gond, mindenkinek lehet rossz napja. - mosolygott rám, én pedig elvesztem mélybarna szemeiben.
- I-igen, van ilyen. - szóltam, mikor visszaértem a valóságba.
- Tessék. - nyomta a kezembe a kávét, amit az előbb készített el. - Két cukorral, tej nélkül. 
- Woa, honnét tudtad?
- Épp az előbb mondtad. - mondta nevetve.
- Áá, tényleg. - vörösödtem el.
- A főnöködnek lesz? - kérdezte mosolyogva.
- Igen, neki.
- Nem nagyon kedvelheted őt, ha így beszélsz róla. - majd belekortyolt a saját kávéjába.
- Egyenesen gyűlölöm. - mondatom hallatán belenevetett a kávéjába.
- Értem. - mosolygott - Nekem mennem kell. Remélem még összefutunk.
- Én is. 
  Csípjetek meg, ez tuti csak egy álom. De vajon kilehet ő? Melyik részlegen dolgozhat? Fene, még a nevét sem tudom ... ügyes vagy.
  Szomorkásan indultam vissza az emeletre, viszont ahányszor arcára gondoltam, mindig elmosolyodtam. Idiótának tűnhettem, de nem érdekelt.
- Hyoru, mondd csak, minden rendben? Olyan elvarázsoltnak tűnsz - kérdezte Jonghyun.
  Észre sem vettem, hogy már beértem az irodájába, annyira a fellegekben jártam.
- Persze, semmi bajom. 
- Akkor, ha megkérhetnélek - s egy papírlapot nyomott a kezembe - még ma el kell küldeni. És a szöveg, amiről beszéltem.
- Rendben. - válaszoltam, majd sarkon fordultam, s az asztalomhoz indultam. Ahogy leültem észrevettem a szöveget, amit Jonghyun "kérésére", át kell néznem. 
- Because I love you - motyogtam a történet címét.
  Nagy levegőt vettem, s elkezdtem olvasni ... viszont, nem tudtam mit csináljak. ~Ne már, csak el fogom rontani.
  Ekkor eszembe jutott, hogy Mina már jó pár történetet írt, s eléggé sikeresek is lettek az írásai. Felugrottam székemből, majd Mina irodája felé vettem az irányt. Meg sem álltam, míg az asztalához nem értem.
- Mina, segítened kell.
- Szia. - köszönt, közben pedig egy pillanatra sem vette le szemét a billentyűzetről.
- Szia. - ekkor már felnézett rám.
  Tudom, mennyire zavarja őt, ha nem köszönök neki, sőt, ha ideges, még rosszabb a helyzet. Ma pedig elég rossz hangulatban van ... köszönhető ez drága lakótársának is.
- Mondjad, mi a baj. - hangjából eltűnt a düh, s oly nyugodtan mondta ki ezt az egy rövid mondatot. 
  Igen, Mina már csak ilyen. Ha rosszat csinálsz, dühös lesz, és kiabál veled, de, ha segítséget kérsz tőle, el tud dobni minden aggodalmat, szomorúságot, dühöt. Még mindig rejtély számomra ez az oldala.
- A drágalátos főnököm rámsózott egy történetet, és nekem kell kijavítanom. - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Rád? Ez vicces. - nevetett az előbbi mondatomon - akkor hajrá. Mindent bele hugi! - kacsintott rám.
- Te is tudod, sőt te tudod a legjobban, hogy nem fogalmazok jól. Ha én nézem át, csak rosszabb lesz, mint amilyen most.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy én nézzem át? - tekintett fel rám olvasószemüvege mögül, mire én újra megpróbáltam bevetni kiskutya nézésemet. - Hyoru, én is nyakig vagyok a melóban.
- Kérlek.. 
  Mina vett egy mély levegőt, melyet lassan ki is fújt.
- Mikorra kell kész lennie?
- A nap végére.
- Hogy mi? Jong, ezért megöllek.
- Segítek neked.
- Előtte téged kötlek fel. - Mondata hallatán a nyakamhoz kaptam a kezem - Legyen, de akkor te is segítesz nekem.
- Miben? - néztem rá lelkesen, mire egy néhány papírlapot emelt fel az asztaláról, s felém nyomta.
- Megrajzolod ezt a három karakter.
- Ezt komolyan mondod?
- Halál komolyan.
- De tudod, hogy...
- Az egyetemen is csináltál már ilyet, ne parázz. Csak rajzold meg a vázlatokat.
- Na de?
- Nincs de! - szólt rám picit nagyobb hangsúllyal. - Menj!
  Szótlanul sarkon fordultam, s visszaindultam az irodám felé.
- És ha lehet olyan fejeket rajzolj, amilyeneket én szoktam. - kiáltott utánam Mina.

~~~
Mina szemszöge:

- Te komolyan odaadtad neki a karaktervázlatokat? - kérdezte furcsálkodva Hana, az egyik munkatársnőm.
- Miért ne? Hisz ő is animátor.
- Na de..
- Tudom mire képes, jobban ismerem őt, mint bárki más. Jobban rajzol, mint ahogy ír. - erre a mondatomra mindketten elnevettük magunkat - Bízok benne.