3. fejezet: Egy nem egészen átlagos szombat reggel

  Egy gyönyörű álmomat zavarta meg az ébresztőórám zaja. Nem akarok felkelni, de mégis muszáj.
  Nagy nehezen erőt vettem magamon, majd felöltöztem, és elindultam Mináék lakása felé. Minden szombat reggel náluk reggelizem ... ez már amolyan ősrégi szokás nálunk.
  Bekopogtam, de egy hangot sem hallottam, ezért újra kopogtam, ezúttal picit hangosabban.
- Égett tojást kérsz reggelire? Akkor nyiss ajtót, légy szíves. - hallottam meg Mina hangját, ahogy ráordított Donghae-ra.
- Megyek már. - szűrődött ki Donghae hangja is az ajtó mögül.
  Az ajtó kitárult, előttem pedig Donghae termett félmeztelenül, szájában fogkeféjével.
~Na jó, ez sok. Miért kell felső nélkül ajtót nyitnod? Nem mitha odalennék érted, de azért ... az isten szerelmére, azért én is csak nőből vagyok.
- Szép jó reggelt álomszuszék. - köszöntem neki, mivel látszott az arcán, hogy még kómás állapotban van.
- Szia Hyoru. - köszönt ő is, majd betessékelt a lakásba.
- Mond csak, fogat nem reggeli után szoktak mosni? - vontam őt kérdőre.
- Ne idegesíts te is jó? Fáj a fejem, alig élek. - mondta, közben beértünk a konyhába, ahol Mina a reggelit készítette.
- Mintha téged hallanálak, komolyan mondom. - fordultam Mina felé.
  Nem válaszolt, csak elmosolyogott. 
- Az éjjeliszekrényem felső fiókjában van fájdalomcsillapító. - szólt oda Donghae-nek, aki egy bólintás után el is indult Mina szobája felé.
- Mi van vele? - néztem kérdően Minára.
- Én sem tudom pontosan. Tegnap este a gyomrát fájdította, de az elmúlt neki. Ma reggel meg már fejfájásra panaszkodott.
- Biztos így akarja elérni, hogy ápold őt. - próbáltam viccelődni, de Mina komor maradt.
- Kétlem, ilyenekkel nem szokott viccelődni. - közben kirakta a reggelit az asztalra - Remélem nincs komoly baja.
- Lehet csak migrén, nem lesz baj, nyugi.
- Legyen igazad. - majd leült ő is az asztalhoz.
  Később Donghae is megérkezett, s hármasban kezdtünk neki a reggelinek.
- Jut eszembe - kezdett bele Mina - nagyon tetszettek a felettesemnek a vázlataid.
- Tényleg? De jó ... nagyon örülök.
- Te rajzoltad a karaktereket? - nézett rám furcsán Donghae, majd Mina felé fordult - Lehet ilyet? 
- Az én nevem alatt vannak beadva. - magyarázta.
- Ha megmondanánk az igazat, gondolkodás nélkül kidobták volna a rajzokat. - tettem hozzá.
- Nem minden esetben. - mondta Mina - Az a rendezőtől is függ.
- És, még mindig kávés néni vagy? - kérdezte Donghae, mire egy flegma mosoly kíséretében válaszoltam.
- Igen, az vagyok ... örülsz?
- Csak kérdeztem. - mentegetőzött - Nem kell mindenen megsértődni.
- Jó, bocsi. - s ismét beleharaptam a pirítósomba - Üm, a kávéról jut eszembe. - fordultam Mina felé, hogy elújságoljam neki a legújabb hírt velem kapcsolatban - Ki nem találod mi történt velem aznap a kávégépnél.
- Belezúgtál egy srácba, akinek még a nevét sem tudod. - vágta rá halál nyugodtan a kávéját szürcsölve Mina.
- Unnie, ez nem lehet igaz. Látnok vagy? - néztem rá tátott szájjal.
- Nem, csak tippeltem. - húzta mosolyra a száját - Na várjunk, akkor beletrafáltam?
- Pont a közepébe.
- Te jó ég, ugye nem mondod komolyan.
- Most miért? Hisz ő olyan ... ő olyan...
- Tökéletes?
- Igen! És ő nagyon...
- Udvarias?
- Pontosan! Ő az én szőke hercegem, akire egész életemben vártam. Az őrangyalom.
- Örülök, hogy te nem vagy ilyen flúgos. - szólt közbe Donghae, majd összekócolta Mina haját, azután pedig felállt az asztaltól.
Megfogta a tányérját, s már indult is a mosogató felé, hogy bele tegye, mikor hátraszólt még egyszer.
- Mellesleg te mikor fogsz pasizni? Amióta itt vagyunk te még egy srácot sem hoztál fel. Netán nem érdekeld a férfiakat?
- Hya!! - üvöltött rá Mina - Be lehet fogni kis "nőcsábász"! - mutatott macskakörmöket a nőcsábász szónál.
- Hah - nevetett el magát Donghae - Ha kell segítség szólj, szívesen kerítek neked valakit, hogy ne érezd magad annyira egyedül.
- Kösz, nem kell. - fintorgott rá Mina.
  Mikor Donghae hallótávolságon kívülre került, Minához fordultam.
- Ilyeneket kérdezget?
- Hébe-hóba.
- Most már értem, miért vagy néhanapján olyan rossz hangulatban.
- Egyszer csak megszokom végre, hogy ennyire vak. Bár ki tudja. - mosolygott, mintha minden a legnagyobb rendben lenne - De inkább mesélj a te "szőke hercegedről".
  A szavak oly mértékben kitörtek belőlem, hogy már szinte áradoztam arról a személyről, kit még alig ismertem. Mégis olyannyira belehabarodtam abba a srácba, hogy alig bírok józan mondatokat kiejteni a számon hacsak rá gondolok. Azok az igéző mélybarna szemek ... még mindig abban az ádász labirintusban kóválygok szüntelen a kiutat keresve, mely talán nem is létezik.
  Mikorra már teljesen belemerültem a mesémbe, hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Vedd fel! - mondta mosolyogva Mina.
  Gyors előkotortam a telefonomat, ám mikor a kijelzőre pillantottam legszívesebben a szoba másik végébe hajítottam volna a készüléket.
- Igen? - szóltam bele durcásan a telefonba.
- Hyoru, szükségem van rád. - szólt bele drágalátos főnököm a telefonba.
- Hogy mi? - értetlenkedtem.
- Ma este lesz egy rendezvény,amelyre a mi cégünk is meg van hívva ... vagyis csak a vezetőség legfontosabb tagjai.
- Értem. De nekem ehhez mégis mi közöm?
- Te vagy az igazgató titkárnője, így neked is jelenésed van a rendezvényen.
- Hogy mi?
- Nem kell semmi nagy dolgot sem csinálnod, csupán egész este mellettem lenni, és ha valaki elkezd velünk társalogni illedelmesen köszönni neki ... lényegében ennyi.
- Szóval egész este melletted kell lennem?
- Igen. - mosolygott bele a készülékbe - Mintha az árnyékom lennél. Akkor este 6-kor érted megyek. Addigra készült el. Szia.
- Mi? Na ne, Jonghyun! JONGHYUN!!- kiabáltam, de ő addigra már letette a telefont.
  Ez nem lehet igaz! Az egész estémet együtt tölteni vele? Pont vele? ~Istenem miért versz engem, mond csak, mi rosszat tettem ellened?
- Ki volt az? - kérdezte Mina.
- A sátán fia. - mondtam a lehető legmélyebb hangon.
- Jong? Á, már értem. És mit akart?
- Ma este egy rendezvényen én leszek az "árnyéka".
- Vao ... akkor sok sikert, és kitartást. - mondta, majd összeszedte a maradék szennyes edényt, és a mosogató felé indult velük.