7. fejezet: A 13/A lakóinak egy napja

Mina szemszöge:

 ~Nem akarok felkelni! - morogtam magamban mikor leállítottam azt az idegtépő dallamot, melyet a telefonom minden áldott reggel lejátszik ébresztő gyanánt.
 Minden vágyam az volt, hogy az ágyban fetrengjek még egy ideig, de sajna nem tehettem. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, s a szememet vakargatva átvándoroltam a nappaliba. A zongorához érve ásítottam egy nagyot, majd eljátszottam a boci boci tarkát. Hogy miért?
  Donghae-val megegyeztünk, hogy amelyikőnk hamarabb felébred, az felébreszti a másikat. Ezen a héten én voltam a korán kelő, így én ébresztettem fel őt minden áldott reggel. Az ébresztő pedig abból áll, hogy lejátsszuk a zongorán a boci boci tarkát. A zongora hangját csukott ajtón keresztül is tökéletesen behallani mindkettőnk szobájába, ezáltal vált ez a hangszer a mi ébresztőóránkká.
  Miután ez megvolt, átsétáltam a konyhába, s nekiálltam a reggeli elkészítésének. Épp a kávéfőzőt tettem a tűzhelyre, mikor hatalmas dübörgés közepette, a fejét vakargatva megjelent Donghae.
- Jó reggelt! - mondta, közben pedig elnyomott egy jókora ásítást.
- Neked is. - válaszoltam.
- Kell segítség?
- Nem, megoldom. - mosolyogtam - De azért köszi.
- Add ide! - kapta ki a kezemből a kést. - Én ezt, te azt, jó? - osztotta ki a feladatokat.
- Legyen! Aztán el ne vágd az ujjad, mint a legutóbb! - válasz helyett csak rám fintorgott, mire akaratlanul is, de elnevettem magam.
  Együtt terítettünk meg, majd jóízűen elfogyasztottuk a reggelinket. Hirtelen felcsendült Hae telefonjának dallama. Rápillantott a képernyőre, majd egy határozott mozdulattal kinyomta azt.
- Miért nem veszed fel? - kérdeztem tőle.
- Nem fontos.
  Akár fontos volt, akár nem, rövid időn belül még további két alkalommal csörrent meg a készülék. Donghae ezekre sem válaszolt.
 Miután végeztünk az evéssel, elmosogattam az edényeket, ő pedig elfoglalta a fürdőszobát. Mosogatás közben ismét felcsendült Hae telefonjának csengőhangja. Kíváncsiságból odalopakodtam, s megnéztem, ki hívogatja őt. Hae barátnője volt az, Im Yoona.
 ~De vajon miért nem válaszol a hívásaira? Csak nem kaptak össze? - futottak végig az agyamon ezek a kérdések.
  Mivel Hae már jó ideje birtokba vette a fürdőszobát, az ajtóhoz léptem, hogy felgyorsítsam a dolgokat..
- Hae, kész vagy már? - üvöltöttem be a fürdőszoba ajtaján.
- Jöhetsz! - hallatszott a válasz, így benyitottam.
  Fogat mostunk, azután ő kiment, így én nyugodtan lezuhanyozhattam. Már az ingemet kezdtem el begombolni, mikor Hae bekopogott.
- Gyere! - kiáltottam ki, mire azon nyomban kitárult az ajtó.
- Te jó ég, Mina! - kiáltott fel Donghae, mire felé fordultam. 
- Mi bajod van? - értetlenkedtem reakcióján.
- Ne mond azt, hogy "Gyere!", ha még nem jöhetek. 
- Nem vagyok mezítelen! Ha az lennék, nem engednélek be. Egyébként meg mégis mi bajod van ... mint egy 8 éves kisfiú, aki puffog, mert nem akar a húgával együtt fürdeni.
- Inkább az ingeddel törődj, ne engem oltogass!! - azzal kiment, s egy pár perc elteltével újra visszajött.
  Ő megborotválkozott, míg én a sminkemet raktam fel.
  Ahogy észrevettem, késésben lehetett, ugyanis össze-vissza rohangált, mint aki megkergült. Bár az is lehet, hogy szimplán ideges. Ma viszi bemutatni a legújabb szerzeményeit az ügynökségnek ... ilyenkor pedig mindig ideges. Hiába hajtogassuk neki a barátaival, hogy remek dalokat komponál, nem hisz nekünk.
  Már az ajtónál húzta fel a cipőjét, mikor megpillantottam az USB kulcsát az asztal szélén.
- Hae! - kiáltottam a nevét, mire felkapta a fejét. - Ezt ne hagyd itt. - felé dobtam a kulcsot, amit sikeresen el is kapott.
- Megmentő! - mosolygott - Este jövök!
- Sok sikert!
- Kösz ... szép napot!
- Viszont! - kiáltottam utána, majd kisétált a bejárati ajtón.

Donghae szemszöge:

- Ne idegeskedj már! - vágott hátba a legjobb barátom, Eunhyuk.
  Eunhyuk-kel már kiskorunk óta ismerjük egymást ... Mina után őt ismerem a legrégebbről. Elválaszthatatlan barátok vagyunk, mindig mindenben támogatjuk egymást. Most is pont ezért van itt velem, hogy erőt öntsön belém.
- Tudod jól, hogy csak ez az egy munkám van. Ha félredobják a dalaimat, mégis miből fogom kifizetni a lakbért meg a kaját?
- Minden rendben lesz, rá fognak harapni ... hidd el. - kacsintott rám - Amúgy meg már mióta mondom neked, hogy keress valami munkát a komponálgatás mellé.
- Az lesz a vége - vettem egy mély lélegzetet, melyet lassan ki is fújtam - Ha így folytatódik, még a végén Mina kidob a lakásból.
- Kidob? - nézett rám értetlenkedve - Azt megnézném.
- Hya, ezt most mégis hogy érted?
- Úgy, hogy én hamarabb dobnálak ki a lakásomból, minthogy Mina kitegye a szűrödet.
- Úgy gondolod?
- Biztos vagyok benne. - a vállamra helyezte kezét - Mindenkinek vannak nehéz időszakai az életében. És sose felejtsd: A barátaid a legerősebb támaszaid. Mina is a barátod, pont mint én ... s hidd el nekem, Mina sosem dobna ki téged ilyesmiért.
- Én pedig megnyugtatlak, hogy a dalaid jó kezekben vannak. - mondta egy ismerős hang, nem messze tőlem. A hang irányába fordultam, s Leeteuk mosolygós arcával találtam szemben magamat.
- Hyung, hát te? - vetette oda neki Eunhyuk - Mi járatban erre felé?
- Tudod én ennél a cégnél dolgozom. - mondta élettel teli pillantásával Leeteuk.
  Leeteuk a mi hyung-unk. Ő volt az, aki felfedezte a tehetségemet, s egyengette a pályámat, amikor még csak kezdő voltam.
  Eunhyuk-köt általam ismerte meg. Nem találkozgatnak sokat, így alig tudnak egymásról valamit is.
- Tényleg, Hae mesélte is, hogy producer vagy egy cégnél.
- És előadó is egy személyben. - tettem hozzá - Többször fellépett már egyes alkalmakkor.
- Néhányszor. - mosolygott - Úgy két hónap múlva jelenésem lenne egy étteremben. Örülnék, ha ti is ott lennétek. És a barátnődet is elhozhatnád ... szeretném megismerni őt.
- Yoona-t?
- Mina-t.
- Ez jó ötlet! - bökött oldalba Hyuk - Mina szereti az élő előadásokat. Biztos jól szórakozna.
- Akkor ezt azt hiszem megbeszéltük. - mondta Teuk, majd az órájára pillantott - De nekem sajna mennem kell. További szép napot srácok!
- Neked is Leeteuk! - kiáltottuk utána.

  Három ügynökség meglátogatása után úgy döntöttem, hazamegyek. Ha ezek közül egyik sem kap rá a szerzeményeimre, akkor nincs értelme más ügynökséget keresni.
  Ki akartam zárni az ajtót, mikor észrevettem, hogy nincs is bezárva. ~Mina már meg is jött? - gondoltam magamban.
- Mina, itthon vagy?
- Szia! - hallatszott Mina hangja, s néhány másodperc után ki is dugta fejét a konyhából - Igen, itthon. - mosolygott - Ma terepen voltam, úgyhogy nem volt sok munkám.
- Áá, értem. - közben ledobtam a táskámat és a kabátomat a kanapéra, majd leültem a konyhaszékre. - Mi jót főzöl?
- Vacsorát.
- Mi ez a nagy titkolózás, ha?
- Nem titkolózok, tényleg vacsorát főzök. - mondta egy színésznőt meghazuttoló félmosollyal az arcán - Segítesz?
- Naná! - ugrottam fel a székről.
  Főzés közben elmeséltük egymásnak, mi történt velünk a mai nap során. Mina megpróbált biztatni engemet, hogy ezúttal is sikerrel jártam.
  Megterítettünk, leültünk az asztalhoz, s nekiálltunk a vacsinak. Ahogy a tálba nyúltunk, véletlenül ugyanazt a húst fogtuk megmindekket a pálcánkkal, mire elnevettük magunkat. Mindketten tudtuk, mi következik ilyenkor.
- Kezdhetjük? - kérdeztem Minát, közben felemeltem ökölbe szorított kezemet.
- Aha. - emelte fel ő is.
- Kai bai bo! - kiáltottuk. Mina papírt, én pedig követ mutattam a végén.
- Az enyém! - fintorgott rám elégedetten, majd jóízűen elfogyasztotta nyereményét.
- Mond csak, mikor fogunk erről végre leszokni?
- Savanyú a szőlő? Hmm, szerintem soha.
  Vacsora után Úgy döntöttem, elmosogatok, de Mina nem hagyta.
- A művész úr ma pihen. - tolt át a nappaliba.
- Ez azt jelenti, hogy a személyi szolgám kitakarítja a szobámat is a mosogatás után?
- Szállj le a magas lóról! - majd jól fejbe kólintott.
  Csúnya vicc volt, tudom ... de megérte.
  Alighogy leültem a kanapéra, megcsörrent a telefonom. Leeteuk ügynöksége hívott.
- Igen ... igen, persze! Holnap ... ott leszek! Köszönöm! - letettem a telefont, majd szélsebesen átrohantam a konyhába - MINA!! - üvöltöttem.
- Mi bajod van? - nézett rám értetlenül, mire felkaptam őt - Hé, tegyél le! - csapkodta a vállamat, mire végül letettem őt a földre - Mi ez a nagy jókedv?
- Épp most hívtak.. - kezdtem bele - Megvették mind az ötöt.
- Ez komoly? Gratulálok! - ölelt át Mina - Látod, én megmondtam.
- Köszönöm! Na ... ünneplünk?
- Miféle kérdés ez? Még szép, hogy!
  Mina elővett két poharat, én pedig a kólát hoztam, majd leültünk a földre a kanapé elé.
  Igen, kólát. Mivel egyikőnk sem iszik alkoholt, ezért kólával szoktunk ünnepelni. Szilveszterkor is csak azért isszuk meg azt a pohár pezsgőt, mert illik.
- Egy újabb idétlen szokás, mely valószínűleg örökre megmarad - emelte fel a levegőbe poharát.
- Egészségünkre! - koccintottunk, s mindketten lehúztuk az egész pohár tartalmát.
  Alig, hogy újra töltöttem poharainkat, csengettek.
- Ki lehet az ilyenkor? - néztem értetlenkedve Mina-ra.



Mina szemszöge:

- Ki lehet az ilyenkor? - kérdezte Hae.
- Nekem van egy tippem. - motyogtam az orrom alatt, majd belekortyoltam italomba.
- Majd én nyitom - ugrott fel a földről - Gyorsan elintézem, és folytathatjuk is.
- Kétlem, hogy bármit is folytatnánk. - mondtam, ám Hae ezt már nem hallotta.

  Ma délelőtt, nemsokkal az után, hogy Donghae elment, betoppant Yoona. Donghae-t kereste, ám mikor elmondtam neki, hogy dolgozni ment, elkezdett üvöltözni velem. Olyanokat vágott a fejemhez, hogy hogy képzelem az hogy más pasiját elcsábítom, meg, hogy miattam nem válaszol az ő hívásaira. Yoona sajna tudta a titkomat, ezért részben joggal ugrott a nyakamnak. Az meg, hogy egyáltalán nincs igaza, az most rajtam kívül senkit sem érdekelt.

   Sóhajtottam egy aprót, majd felszedtem a földről a poharakat és a kólás flakon, melyeket átvittem a konyhába.
  Hallottam, ahogy a bejárati ajtónk azzal a megszokott halk nyikorgásával kinyílt, én pedig a lehető leggyorsabban próbáltam meg bejutni a szobámba.
  Semmi kedvem jó pofizni vele ... eleget beszélgettünk ma délelőtt. Talán többet is, mint amennyit kellett volna.
- Ott állj meg! - kiáltott rám Yoona. - Mégis mi az, hogy ünnepeltek? És miért csak ti ketten, ha?
- Yoona, higgadj le! Neki ehhez semmi köze, úgyhogy hagyd őt békén, kérlek! - ekkor felém fordult - Menj csak ... és sajnálom.
- Nem, nem, NEM!! - tört elő belőle a hisztis kislány. - Magyarázatot követelek!
- Megvették a dalaimat ... s ezt ünnepeltük egy kis kólával. Ennyi!
- Ennyi? És én erről miért nem tudok? Miért nem osztod meg a sikeredet a barátnőddel? - közben elővette azt a jól bevált kiskutya pofiját.
- Már késő volt, mikor felhívtak, így nem akartalak zavarni.
- Ezért inkább elkezdtél kólát inni vele?
  Olyan hangsúllyal ejtette ki a száján a "vele" szót, hogy legszívesebben megtéptem volna. Gyűlölöm őt ... amióta összejött Hae-vel, azóta keseríti meg a napjaimat.
- Ne beszélj így róla! - förmedt rá Donghae - Neki is van neve, nincs jogod úgy beszélni róla, mintha egy utolsó senki lenne.
  Donghae szavai hallatán ledermedtem. Megvédett engem, ami miatt vitát szított a barátnője s önmaga között. ~Miért csináltad ezt, te hülye! Most aztán mihez kezdesz?
  Már nyitni készültem a szobám ajtaját, mikor felfigyeltem Yoona szavaira.
- Mond csak, el tudod képzelni, milyen érzés számomra az, hogy ti ketten egy fedél alatt éltek?
- Mi bajod azzal, hogy együtt élünk? - kérdezett vissza Donghae.
- Az, hogy ő egy lány.
  Ekkor fogyott el a türelmem ... nem tudtam tovább uralkodni magamon, s csendben hallgatni, ahogy beszél rólam.
- És? - kérdeztem Yoona-tól - És akkor mi van?
- Az, hogy ő az én pasim. - karolt bele Hae karjába.
- Tudom, hogy a pasid. Még valami? - ám erre már nem válaszolt ... Donghae-ra pillantott, s hozzá intézte további mondandóját.
- Nem tetszik, hogy egy másik nővel élsz egy lakásban. - mondta, közben elkezdte simogatni Hae karját.
  Nagyon nem tetszett Yoona játéka. Pontosan tudtam, mit akart elérni mindezzel ... hogy kimutassam az érzéseimet, melyeket Hae iránt táplálok már évek óta.
- Akkor miért nem kéred meg, hogy költözzön hozzád? - szavaim hallatán, azt hittem, rosszul hallok.
~Hogy lehettem képes ilyet mondani? De megtettem ... kimondtam.
  Donghae kérdésem hallatán felém kapta fejét, s meredten bámult rám. Úgy éreztem magam, mint aki épp hasba szúrta magát a konyhakéssel. Donghae pillantása olyan volt számomra, mint a kés éle ... fájdalmas.
  Ökölbe szorítottam jobb kezemet, majd próbálván visszatartani könnyeimet, újra megszólaltam.
- Ez az én házam is ... ugyanúgy fizetem a rezsit, mint Donghae. Tehát, ha ennyire zavar, szedd rá, hogy hozzád költözzön.
- Ez jó ötlet.. - csillant fel Yoona szeme - Ugye? Hae! - mosolygott Hae-re, ki még mindig engem nézett.
- Nem fogok elköltözni! - húzta ki kezét Yoona szorításából - Az a mi lakásunk ... Mináé és az enyém. Eszem ágában sincs elköltözni innét.
  Teljesen ledermedtem. Jól hallottam, amit az imént mondott, vagy csupán álmodtam az egészet. Olyan valósnak tűnt, mégis olyan szürreálisnak.
- Még értem sem? - próbálkozott Yoona, mire Donghae egy mély lélegzetet vett, s lehajtotta a fejét.
- Ha tényleg szeretsz, képes vagy megbízni bennem. - mondta, majd kinyitotta a bejárati ajtót - Most pedig menj haza ... későre jár.
- Hát haza sem kísérsz?
- Vigyázz magadra! - Hae válasza hallatán azt hittem, ismét elkezd hisztizni. hirtelen egy apró félmosoly bukkant fel a szája sarkában, rám pillantott, s elmosolyodott. Közelebb lépett Donghae-hez, és megcsókolta őt.
  Az a csomó, mely a torkomon akadt, még inkább fujtogatni kezdett.
- Szeretlek! - súgta mosolyogva Hae-nek.
- Én is. - válaszolta, majd becsukta Yoona után az ajtót.
Már alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Tisztában vagyok vele, hogy Donghae Yoona-t szereti, de ezt az ő szájából hallani, rettenetes érzés.
- Mina! - szólított a nevemen, mire felkaptam a fejemet - Figyelj, megmagyarázom.
- Mégis mit? - néztem rá értetlenkedve.
- Ezt az egészet. Yoona-t meg... - kezdett bele, de nem hagytam, hogy végigmondja.
- Nincs mit megmagyaráznod ezen. Ő a te barátnőd ... ha bármi gond van köztetek, az csak is rátok tartozik. Oldjátok meg magatok! - benyitottam a szobámba, ám alig tettem egy lépést, Hae utánam szólt.
- Többé nem fogom megengedni, hogy téged is belekeverjen a vitáinkba. Soha többé nem okozok fájdalmat neked ... ígérem.
  Becsuktam az ajtót magam mögött, majd neki dőltem.
- Ezt nem tudod megígérni. - súgtam magam elé.
  Könnyek gyűltek szemembe, melyek csendben végigcsordogáltak arcomon. Lekuporodtam a földre, s csak néztem a hold gyönyörű fényét, mely megnyugtatta szívemet.