6. fejezet: Egy lépés előre ... vagy kettő hátra?

Jonghyun szemszöge:

  Az eddig főnökként töltött napjaim egyik legjobbja a mai. Hála mindez a titkárnőmnek, ki miatt le kellett lépnem az estéjről. Fontos ügyfelek, s új befektetők tömkelege vett részt azon az estéjen, hogy megismerjék a cégörököst ... aki ott sem volt.
  Pletykák kezdtek el keringeni rólam szerte a világhálón.
"A Kim család kisebbik fia nem alkalmas a vezetésre."
"Kim Jonghyun csak egy áll főnök. A bátyja az igazi cégvezető."
  Az ügyfeleink egymás után hívtak fel, hogy bebizonyosodjanak róla, mindez csupán hamis állítás. Szerencsémre ők az én pártomon állnak, s nem akarnak ellenem játszani.
  De még így is nagy bajban vagyok. Hogy fogok ez után új befektetőket találni? Most is épp egy új filmen dolgozunk. Mi lesz, ha nem fogjuk tudni biztosítani hozzá a megfelelő anyagi hátteret?
  Nem okozhatok csalódást az apámnak ... s nem engedem meg a bátyámnak, hogy ismét kigúnyoljon. Nem, azt soha!
 
  Gondolataimból az ajtómat érő kopogó hang zökkentett ki.
- Tessék! - szóltam ki, mire Hyoru lépett be az ajtón.
- Jong.. akarom mondani Kim főnök!Beszélni szeretnék önnel.
- Azta! Így sem szólítottál még soha. - kuncogtam - Hallgatlak.
- Az estéjjel kapcsolatban én... izé.. - mondta nyögve nyelősen - bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésem miatt.
- Ááá, értem. - bólogattam, majd eszembe jutott mit találtam ki még tegnap éjjel.
  Egy apró mosoly jelent meg a szám sarkában. Mivel gyűlöl, nincs okom az aggodalomra ... nyugodt szívvel tehetek meg bármit is, a mostani helyzeten már nem tudok rontani vele.
- Tudom, hogy sok gondot okoztam ezért ...
- Ezért?
- Bármit megteszek, amit csak kérsz!
- Bármit?
- Igen. - hangja ijesztően méllyé változott ... mint egy démon hangja.
- Rendben! Akkor kezdjük! - vágtam bele azén mézédes bosszúmba - Az első feladatod az lesz, hogy eltusolod a pletykákat.
- Értettem. - azzal megfordult, s az ajtó felé rohant.

- Ja, és hozz kávét, kérlek.
- Meglesz. - mondta majd kilépett az ajtón.
  Utána futottam, s az ajtóban állva elkiáltottam magamat.
- Skacok, Kim titkárnő elmegy kávéért.
  Mondatom hallatán az egész osztály odafutott hozzá kávét rendelni. Hyoru mérges arccal felém fordult ... ha a pillantással ölni lehetne, akkor már a koporsómban feküdnék.
- Bármit! - kiáltottam feléje, s becsuktam az ajtót. Visszaültem a székembe, majd hatalmas nevetésben törtem ki. "Ha lúd, hát legyen kövér."
  Ott kell elkapni az embert, ahol a legjobban fáj ... Hyoru gyenge pontja pedig a kávé. Milyen jó, hogy aznap nem ismert fel, s mindent elmondott a helyzetéről ... igazi főnyeremény ez a csaj.
  Viszont egy valami még mindig zavar ... az, hogy nem emlékszik rám. Nem tudja, ki vagyok valójában. Egy szörnyet lát helyettem ... Kim főnököt látja, s nem Jonggie-t, a rég elvesztett jó barátot.
  Úgy tűnik Mina teljes egészében elfoglalta a helyemet Hyoru szívében ... ezért nem is emlékszik már rám ... mert számomra már nincs hely odabent.

Hyoru szemszöge:
- Skacok, Kim titkárnő elmegy kávéért. - kiáltotta Jong, mire megrohamoztak a többiek.
- Nekem feketét.
- Én cappuchinót kérek. - sorolták kéréseiket.
  Szúrós tekintetemet Jonghyun-ra szegeztem, ki csupán ennyit mondott: "Bármit!"
  Ölni tudtam volna akkor. Ma volt az a nap, mikor elhatároztam, megpróbálom megkedvelni őt. De ha ez nem is megy, legalább kedves leszek hozzá, s nem okozok neki zűrt. Erre ezt kapom tőle ... hát szép!

- Egy utolsó szemétláda! - kiáltottam le magam, mikor már a 6. kávét tettem bele a tartóba.
- Csak nem megint a főnöködről beszélsz? - mondta egy ismerős hang, mire megfordultam a tengelyem körül. Az én angyalom, Hyunjoong volt az.
- De igen. Gyűlölöm, utálom ... egyszerűen nem bírom elviselni őt.
- Ilyen rossz lenne?
- Nem látni? - mutattam a kávés poharak felé - Ma az egész osztálynak én szolgálom fel a kávéját, hála Kim főnöknek.
- Áá, értem. - kuncogott egyet, majd belekortyolt kávéjába.
- Nem vicces! - mondtam elszontyolodott arccal.
- Igazad van ... bocsánat! - kezét vállamra helyezte, én pedig azt hittem, egy mesebeli hercegnő vagyok, ki épp most talált rá hercegére.
- Amúgy.. - kezdtem bele - Te hol dolgozol? A kávégépen kívül még sosem láttalak sehol sem.
- 6. emelet, karakterrajzolók és animátorok részlege. - hadarta mosolyogva.
- Jé, ugyanazon a részegen dolgozol, mint a barátnőm.
- Mi a barátnőd neve?
- Lee Mina.
- Áá, megvan! Ő nagyon ügyes.
- Bizony! Egy suliba jártunk.
- Nem mondod?
- De igen! Én is animátor vagyok - majd hirtelen rájöttem, mi is lett belőlem - Csak titkárnő lettem.
- Szegénykém, biztos rosszul esik, hogy nem lehetsz az, ami valójában vagy. És még a főnököd sem segít rajtad ... sajnálom.
- Hát igen ... de már kezdem megszokni. - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, kevés sikerrel.
- De nekem sajna most mennem kell vissza dolgozni. - pillantott az órájára.
- Persze, menj csak! Nehogy a te főnököd is pipa legyen rád.
- A fő.. - nézett rám picit furcsán, ám hamar rájött mit is akarok mondani neki - Rendben! Majd még beszélünk. Szia!
- Szia! - kiáltottam utána, mire mindenki rám meredt.

Mina szemszöge:

  Úgy döntöttünk Hyoru-val, hogy este 6-kor találkozunk a Puppy Cafe-ban. Bár nem igazán nevezném ezt "együtt eldöntött" dolognak ... ő akarta, hogy beszéljünk, én pedig rábólintottam.
- Miért van nálad most is az a vázlatfüzet? - vont kérdőre Hyoru, amint az asztalunkhoz értem.
- Neked is szia! Azért, mert van olyan ember, kinek munkája is adódik néha. El vagyunk havazva, sok a meló mostanság.
- Akkor miért egyeztél bele a kérésembe?
- Mert hallottam a hangodon, hogy durcis vagy. - mosolyogtam - Na mesélj, mi idegesített fel már megint?
- Inkább ki. Az ördög fia. - mondta kísérteties hangon.
- Ááá, Jong!
- Igen ő! Képzeld ma én voltam a kávés néni.
- Biztos valami bünti, nem gondolod? 

- Bünti? - ismételte meg szavamat.
- Miattad, azaz a titkárnő miatt alakultak ki a pletykák. Lehet így akar megleckéztetni téged. - pillantottam fel a füzetem mögül, majd újból belemerültem a munkámba.
- Most, hogy mondod. - motyogta magában.
  Épp ekkor hozták ki a rendelésünket. Hyoru rendelt helyettem, míg nem értem oda. Mindketten teát ittunk ... ő erdei én pedig epres teát.
- Szóval még mindig a bögyödben van szegény, igaz? - törtem meg végül a csendet.
- Az nem kifejezés! Utálom, gyűlölöm - csak úgy áradt szavaiból a düh, mérni lehetett volna a levegőben - Mikor már úgy döntök, hogy megpróbálok kijönni vele, elkezd ilyeneket művelni.
- Mond csak, tudtad, hogy a gyűlöletet a szerelemtől mindössze egy vékony cérnaszál választja el?
- Ha megkérhetnélek rá, ne most írj bestseller-es regényt! Főleg ne rólam meg ... róla. - mikor Jonghyun-ról beszél, mindig kísértetiessé válik a hangja. Nem értem miért ilyen vele ... ismerem Jong-ot, tudom, hogy nem olyan rossz srác, mint amilyennek beállítja őt. Ezen kívül gyerekkori jó barátok voltak ... nem értem, hogy lehetséges, hogy még mindig nem ismerte fel őt.
- Amúgy se lenne bestseller, ha én írnám. - motyogtam halkan, majd belekortyoltam a teámba.
- Ja persze! Meséld csak be magadnak, hogy nem lenne az ... olyan vagy ezen a téren, mint a szerelmed.
- Hja! - tört ki belőlem a "szerelmed" szó hallatán.
- Mit kiabálsz? Talán tévedek? Ő is kételkedik a műveiben.
- Jó, igazad van. De hanyagold kérlek a szerelmed szót. Vannak itt olyanok, akik ismernek minket.
- Túl sokan is ... hisz ez a törzshelyünk. - nevette el magát.
- Ahogy mondod. Ááá, azok a régi szép idők, mikor még hármasban lógtunk itt.
- Jaj, ne is mondd! Annyit ökörködtünk ... milyen szép is volt.
- Bizony!
  Jól esett visszaemlékezni a múltra, mikor még egyetemista fejjel itt töltöttük az estéket. "Kávéházban kávét kell inni!" című jelmondattal léptünk be az ajtón, minek következtében, másnap olyanok voltunk, mintha egy hétig nem aludtunk volna.
- Mellesleg milyen a mostani összeállítás? - váltott témát Hyoru.
- Szerintem zseniális! Az első ügynökség le fog csapni rá, az tuti.
  Pont ezeknél a szavaknál, hirtelen megcsörrent a mobilom. Donghae volt az.
- Igen? - szóltam bele a készülékbe.
- Szia! Csak azért hívlak, hogy ma tovább bent maradok, hogy holnapra mindennel kész legyek.
- Ó, rendben!
- Úgyhogy ne várj rám!
- Mintha szándékomban állt volna. - nevettem el magamat.
- Tudod, hogyan értettem.. - mondta kissé fegyelmezettebb hanggal.
- Tudom, tudom. A vacsit tegyem a hűtőbe.
- Igen! - mosolygott - Amúgy otthon vagy?
- Nem! Hyoru-val vagyok a Puppy Cafe-ban.
- Hmmm... de meg innék egy maid cafe-t. Na mindegy, akkor majd megyek.
- Okés, szia!
- Szia!
  Miután letettem a telefont, Hyoru felhúzott szemöldökű pillantásával találtam szemben magamat.
- Most meg mi van? - kérdeztem tőle.
- Komolyan mondom, olyanok vagytok, mint egy házaspár.
- Le lehet szállni róla, oké? Csak azért hívott, mert tovább bent marad.
- Tudat róla, mikor ér haza. - magyarázta - Neked pedig az a "Vacsi a hűtőben." ... gondos kis feleség.
- Ha jól tudom, miattad vagyunk itt - vetettem oda - Lehetne, hogy a te bajodról beszéljünk, s ne engem vesézzünk ki?
- Ám legyen! Hol is tartottunk?
- Hogy szereted Jonghyun-t.
- MINA! - üvöltött rám, mire elnevettem magamat. - Soha az életbe nem szeretek bele egy "KIM"-be .. fogtad?
- Ja! - mutattam fel hüvelykujjamat.
- Mellesleg képzeld - vált hirtelen derűssé az arca - Ma ismét találkoztam az én hercegemmel.
- A névtelen angyallal? - kérdeztem vissza.
- Már nem az. - mosolygott - Tudom, hogyan hívják.
- Na, hadd halljam! - hajoltam közelebb hozzá.
- Hyunjoong! - a név hallatán majdnem leköptem magamat - Hé, mi a baj? - ugrott felém hirtelen.
- Ugye nem ugyanarra a Hyunjoong-ra gondolunk most? - kérdeztem félve.
- Ezt hogy érted? - nézett rám értetlenkedve.
- Fehér nadrágban, világoskék színű ingben, s zakóban volt?
- Igen, de..de te ezt honnan tudod? - meredt rám tátott szájjal.
- A francba! - szűrtem ki fogaim között - Ilyen nincs!
- Most meg mi a baj? Azt mondta a részlegeden dolgozik.
- Igen, ő a főnököm. - már éreztem, hogy kezdek egyre ingerültebbé válni. Az a szemétláda ... gyorsabb volt, mint hittem.
- Na nee!
- De igen, ő Kim Hyunjoong, a volt cégvezető idősebbik fia.
- Várj, ezzel azt akarod mondani, hogy ... ő és JongHyun..
- Testvérek! - vágtam rá azonnal.
  Hyoru szája tátva maradt a csodálkozástól, én pedig próbáltam lenyugtatni magamat.
~Nem jöhet rá, még nem ... majd idővel úgyis mindenre fény derül. Viszont Hyun nagyon bekevert a számításaimba. Rengeteg időt vesztettem ... s most már kezdem érteni, miért nem ismeri fel Hyoru Jonghyun-t. Ha ez így megy tovább, mindennek vége, s ő nyer ... nem, azt nem hagyhatom! Muszáj tennem valamit!
- Hé, Mina! - integetett felém Hyoru - Minden rendben?
- Persze, csak kicsit elgondolkodtam. - ráztam meg fejemet, hogy elhessegessem gondolataimat - Figyelj csak - kezdtem bele - Mi lenne, ha megpróbálnál kijönni a főnököddel?
- Hogy jön ez most ide? Ott tartottunk, hogy Hyun..
- Kérlek! - vágtam szavába - Próbáld meg megérteni őt! Csak egy lépést előre.
- Vagy kettőt hátra? - mordult rám - Ha így folytatja, inkább hátra megyek, minthogy előre lépdeljek. Nem fogok behódolni neki, ha ő talpnyalóvá próbál tenni engem.
- Ez nem igaz! Jong nem ilyen ... ezt te is tudod.
- Nem, nem tudom! Te jártál vele egy suliba, te ismered őt, nem pedig én.
- Akkor miért nem hiszel nekem? - ennél többet már nem tudtam tenni ... ha most nem törik meg, vége.
- Azért, mert az amit te állítasz, merőben más attól, amit én tapasztalok nap mint nap. - azzal felugrott a székről, s a kijárat felé vette az irányt.
- TE egy titkárnő vagy! - kiáltottam utána, mire megtorpant - A titkárnő dolga, hogy papírmunkát végezzen, elintézzen ügyfeleket, és ha kell, kávés néniként dolgozzon! De legfőképpen, hogy együttműködjön a főnökével ... minden téren!
  Hirtelen megfordult, s rám szegezte dühös tekintetét.
- Mondd csak, kinek az oldalán állsz? Én azt hittem, az enyémen.
- Én csak jót akarok ... mindkettőtöknek.
- De főképp neki. - azzal sarkon fordult, s kiviharzott az épületből.

  Vége, megbuktam. Ő nyert ... az angyal bőrbe bújt démon. Bekebelezte az utolsó reményemet is a győzelemre. Ha ez így folytatódik, képtelen leszek legyőzni ezt a szörnyeteget. Ha Hyoru át áll az ő pártjára, minden elveszik ... minden. Onnantól fogva képtelen leszek uralni a helyzetet. De azt nem engedhetem, hogy Hyunjoong véghez vigye a tervét.
  Nem, arról ne is álmodj! Én leszek az első kő, melyben megbotlasz, drágám. Én bizony!