9. fejezet: Pokoli szerződés

Mina szemszöge:

  Már három nap is eltelt azóta, hogy Hyoru-val összevesztünk ... azóta hírét sem hallottam. A hívásaimra sem válaszol.
  És ha ez még nem lenne elég ok az idegbajomra, Yoona manapság előszeretettel látogat meg, mikor Hae épp nincs otthon. Bár igaz, folyton Donghae-t keresi, de végül mindig sikerül úgy felhúznia, hogy már én magam csapom rá az ajtót.
  Csoda tehát, hogy fülhallgatóval a fülemben dolgozok? 
  A zene ... az egyetlen menedékem az a dallam, amely hallatán képes vagyok elfeledni a körülöttem lévő világot.
  Belemerülve a munkámba, arra lettem figyelmes, hogy valaki az asztalomat kopogtatgatja. Felkaptam a fejemet, mire Jonghyun mosolygós arcával találtam szemben magamat.
- Jong..- kaptam ki a fülhallgatót a fülemből - akarom mondani, igazgató úr, mi járatban errefelé?
- Ezen a részlegen engedélyezett az ilyen körülmények között való dolgozás? - bökött fejével az MP3-asom felé.
- Inkább azt mondanám, hogy jelen körülmények között szükségem van rá, hogy egyáltalán képes legyek a munkámra koncentrálni.
- Talán valami gond van? - vált kissé aggódóvá tekintete.
- Nem fontos. Mi szél hozott?
- Mond csak, Donghae még komponálgat?
- Főállásban.
- Sikerült leszerződnie?
- Azt nem mondanám ... de a dalszerzés a mindene. De miért kérded?
- Ezt add át neki - nyújtott egy borítékot felém - Az új animációs filmünk tartalma. Ehhez kéne írni egy főcímdalt, valamint egy-két betétdalt.
- Vao.. - bukott ki a számon - Vagyis, persze, még ma átadom neki.
- Mondd meg neki, hogy holnap ugorjon be hozzám az ajánlat megvitatása miatt. 
- Rendben.
- Mivel ez a mű közös munka egy japán céggel, ezért társulni fog Donghae mellé egy japán zenész is. Ő pár nap múlva érkezik. 
- Érdekesen hangzik. Remélem jó munkát fognak végezni.
- Szintúgy, ezért is gondoltam rögtön őrá.
- Ezt hogy érted? 
- Ismerem Donghae munkáit, és biztos vagyok benne, hogy tökéletesen illene az ő stílusa ehhez a történethez.
- Ááá.. vagy úgy.
- Mellesleg, tudsz valamit Hyoru-ról? 
  Ahogy témát váltott, az arckifejezése derűsből hirtelen aggódóvá változott.
- Pár napja nem beszéltem vele. Miért, mi a baj?
- Ezt szeretném én is megtudni. Lehetséges, hogy beteg?
- Beteg? Nem dolgozik?
- Három napja színét se láttam. A mobilját sem veszi.
- Ettől féltem.. - motyogtam a hajamat kócolva.
- Hogy mi? - nézett rám kérdően.
- Semmi, csak hangosan gondolkodtam - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Ha netán hallanál felőle valamit, kérlek értesíts.
- Úgy lesz - bólintottam, Jong pedig integetve elment.
  Alighogy visszaraktam a fülhallgatóimat, s fogtam hozzá újonnan a munkához, Hyungjoon lépett az asztalomhoz. Amint megpillantottam őt, összerezzentem.
- Mi az, csak nem félsz? - mosolygott elégedetten.
- Nem láttam önt, hogy hozzám tartott volna. 
- Hh, még mindig képes vagy így beszélni velem ... felettébb mókás. - motyogta, hogy csak én hallhassam.
  A cég alkalmazottainak kiváltképp illedelmesen kell viselkedniük a főnökük előtt ... még akkor is, ha ezt a személyt legszívesebben megfojtanák.
- Mond csak, miről beszélgettetek? - vont kérdőre ismét.
- Megkért, hogy adjak át egy dokumentumot az egyik barátomnak.
- Csak nem Hyoru-nak?
- Nem, nem neki.
- Akkor ő mégis, hogy került szóba? 
- Kérdezte, tudok-e róla valamit, ugyanis nem jár dolgozni.
- Ááá... ez esetben jól állunk. Minél inkább haragszik rá, annál hamarabb véghezvihetem a tervemet. - mosolygott elégedetten, majd sarkon fordult, s visszament az irodájába.
  Fogcsikorgatva néztem utána, mérgemben pedig sikeresen összegyűrtem a legújabb vázlatomat. 
~Tudom, hogy ezzel csak magam alatt vágom a fát, de nem hagyhatom, hogy véghezvigye ördögi tervét.
  Felkaptam a kabátomat, és szélsebesen rohantam ki az épületből.

Hyoru szemszöge:

  Egy újabb hívás érkezett Jonghyun-tól. Ez volt már a 8. hívás, amit - mint az összes többit is - kinyomtam.
  Hirtelen valaki elkezdett dörömbölni a bejárati ajtómon. 
- Hyoru! Nyisd ki az ajtót! - hallottam meg Mina hangját.
  Tétovázva, de végül ajtót nyitottam neki. Levegő után kapkodva lépett be a lakásomba.
- Csak nem Jong küldött? - vágtam hozzá azonnal - Mert ha igen, akár most el is mehetsz!
- Megvárnád, míg levegőhöz jutok? - lihegte.
  Pár másodperc eltelte után belekezdett.
- Egy: Nem Jong küldött. Kettő: Gyere vissza dolgozni!
- És mégis miért tenném? - fontam össze karjaimat.
- Mert nem vagy bolond. Hyoru, értsd már meg, hogy nem rossz az a helyzet, amiben te vagy ... egyáltalán. Nagyon jó munkád van.
- Ja persze.
- Igenis, hogy az van! Titkárnőnek lenni még nem a világ vége?
- Mondod ezt te, ki ugyanazt a munkát végzi, mint amit kitanult.
- És mégis milyen áron? - motyogta alig hallhatóan - Mond csak, szeretnéd hogy bebizonyítsam, hogy a kitanult szakma nem mindig maga a Kánaán?
  Megfogta a táskáját és egy nagyobb méretű borítékot vett elő, amit aztán felém nyújtott.
- Ezt Jong adta ma nekem. Arra kért, hogy adjam oda Donghae-nek.
- Ezek szerint ő lesz a zeneszerző a mesefilmhez ... mit akarsz mégis ezzel?
- Miért pont Hae-nek?
- Mert elismert, és kiváló zeneszerző.
- Valóban?
- Ezt most, hogy érted?
- Egy elismert zeneszerző különféle ügynökségekhez viszi a műveit, hogy eladhassa őket? Azok nincsenek véletlenül egy céghez leszerződtetve?
- De igen ... viszont akkor.. - gondolataimat végül Mina magyarázta meg.
- Donghae nem elismert. Ha az lenne, nem idegeskedne mindig azon, hogy vajon az a pénz, amit esetleg kapni fog a dalokért, fedezni fogja-e a havi bérletet és elég lesz-e arra a hónapra. - itt egy kis szünetet tartott, majd folytatta -Eltudod képzelni, régen hányszor ment el azzal a hittel, hogy le is szerződtetik? És hányszor jött haza üres kézzel? Azóta már nem is reménykedik a szerződésben ... csupán a dalokat akarja eladni.
- De ez hogy lehetséges? Miért ilyen nehéz neki? Hisz még énekelni is tud, nyugodtan lehetne akár előadó is.
- Tudod, az évek során az ember kialakít egy burkot maga köré. Annyiszor csalódott, hogy már nem szeretne többször ... ezért inkább lemond erről az álmáról.
  Csak néztem magam elé, s az agyam megállás nélkül kattogott. Mina újra belekezdett.
- És tudod, mi fáj a legjobban? Hogy látom rajta.. - sóhajtott egyet - látom, hogy nyűgként tekint magára. Úgy látja, mintha ő függene tőlem ... mivel én állandó munkahellyel rendelkezem, stabil keresettel. Ő viszont úgymond pengeélen táncol. 
- Nem lehet kellemes érzés.
- Hát nem. Főleg, hogy én nem csupán barátként tekintek rá. És ez csak fokozza az egészet. Miért, te azt hitted, hogy ő egy házias férfi, és ezért mosogat el, főz vagy takarít ki helyettem? Nem ám. Ez mind összejátszik. De azt hiszem, eltértünk a lényegtől.
~ Tényleg, miről is volt szó? - kérdeztem magamtól.
- Vedd elő a jobbik énedet, a kedves mosolyodat és paterolj vissza dolgozni! Vagy elintézem, hogy kirúgjanak.
- Mégis hogyan?
- Nem akarod tudni, milyen összeköttetéseim vannak annál a cégnél - fenyegetett hüvelykujjával - Figyelj, Jonghyun jó ember, nagyon is. Csak próbáld megismerni őt, és te is rájössz.
- Próbáljam meg?
- Pontosan. Ne kapd fel a vizet! Légy segítőkész és őszinte. Szereti az őszinte embereket.
- Szóval nyugodtan beolvashatok neki?
- Értelmes ember módjára magyarázd el neki, hogy esetleg mivel sértett téged vérig. De csak ésszel!
- Majd még átgondolom.
- Tégy úgy! - majd az órájára pillantott - Viszont nekem nem ártana visszarohannom. Engedély nélkül jöttem el.
- Hamarabb fognak téged kirúgni, mint engem - mosolyogtam.
- Én a helyedben nem vennék rá mérget. Na szia! . és már futott is ki az ajtón.
  
  Mina távozása után csak azon tudtam gondolkodni, amiket mesélt. Szegény Hae is, nem lehet könnyű neki ... bár így már kezdem érteni, miért tátong közöttük ez a hatalmas szakadék.
  Egyszer csak a telefonom csengőhangjára lettem figyelmet. Jonghyun volt az. Vettem egy mély lélegzetet, majd lenyomtam a zöld gombot.
- Igen? - szóltam bele halkan.
- Hyoru! De jó, hogy végre el tudtalak érni. Minden rendben? Nem vagy beteg? - hadarta kissé aggódó hanggal.
- Nem, minden rendben. 
  Már vártam a lecseszést, mire csak ennyit válaszolt: - Hála az égnek!
  Hirtelen nem tudtam, hogy köpjek vagy nyeljek inkább. Talán Mina-nak igaza van? Mégsem olyan bunkó, mint amilyennek én elkönyveltem őt?
- Holnap be tudsz jönni? Kissé el vagyunk havazva, és jól jönne egy ügyes titkárnői kéz.
- Igen, ott leszek.
- Remek! Akkor holnap reggel gyere azonnal az irodámba. 
- Rendben.
- Szia - mosolygott bele a készülékbe.
- Szia.
~Na ez fura volt! - összegeztem. 
  Bár, akárhogy is nézzük, Mina-nak igaza lesz ... talán csak másképp kéne megközelítenem a dolgokat. Majd holnap...

  Mina szemszöge:

  Alighogy visszaértem a munkahelyemre, a drágalátos főnököm jött oda hozzám.
~ Szögesdrótot a nyakam köré, majd fel az akasztófára. - imádkoztam az enyhébb kínzásért, mint amiben most fogok részesülni. Viszont az évek során jól betanult fapofámon keresztül egy csepp idegességet sem lehetett látni rajtam.
- Mina, bejönnél az irodámba ... egy pillanat az egész.
~ Inkább meghalok!
- Persze - mosolyogtam.
  Lassan besétáltunk az ajtón, ám alighogy becsukta mögöttem, a falnak vágott, kezével pedig lefogta torkomat.
~ Kezdődik..
- Mégis mi a francot csinálsz? - szűrte ki fogait csikorgatva - Ugye nem Hyoru-nál voltál az imént?
- És ha azt mondom, igen?
- Fogd vissza magad ... nincs jogod szájaskodni. Nagyon jól tudod, miféle békjó van rajtad ... vagy már elfelejtetted? Szeretnéd, ha idehoznám neked és újra felolvasnám a szerződést, amit aláírtál? Vagy netán szeretnéd megismételni, ami a múltban történt köztünk - húzta végig mutatóujját arcomon- vagy esetleg többet, mint ami akkor történt? - ült ki egy gúnyos mosoly az arcára, amitől hányingerem támadt.
- A szerződésben erről egy szó sincs írva - vágtam vissza. - Nem szegtem meg egy pontját sem.
- Ó, tényleg? És mi lesz, ha kibékülnek? Akkor sem?
- Azzal csak még szebb lesz a végjáték..
- Ebben van valami.. - töprengett el, kezét egy pillanatra sem mozdítva el nyakamtól. - Ám legyen, ezúttal megúsztad egy figyelmeztetővel. De legközelebb már nem leszek ilyen kegyes veled, világos? - majd hirtelen felnevetett - Meg amúgy is, bármit csinálhatok veled, nem igaz? Egy fiú sem legyeskedik körülötted, aki megóvna téged ... és már az első csókodat sem tudod neki ajándékozni. Szép az élet, ugye?
  Legszívesebben arcon köptem volna ott helyben ... de nem tehettem.
- Mehetsz! - vette le rólam mocskos kezét.
  Kilépve az ajtón, hirtelen mindenki felém fordult. Némán az asztalomhoz léptem, s folytattam tovább a félbehagyott munkám.
  Tudjátok milyen érzés, mikor belül majd széttép az ideg és reszketsz egyszerre,de ezt nem mutathatod ki? Na, én valami ilyen helyzetben voltam ekkor. Csak még ennél is rosszabban ... mert ez a mocsok, még Hae-t is képes volt belekavarni az egészbe. 
~ Persze, még hogy nem tud senkiről, higgye el ezt az, aki szamarat evett reggelire. Ez a majom nagyon is jól tud mindent. Máskülönben nem tudna sakkban tartani. De ne félj, visszakapod ezt még ... maradéktalanul. Csak éljem túl addig... valahogy.