10. fejezet: Váratlan események

Mina szemszöge:

  Hyungjoon illedelmesen kinyitotta előttem az ajtót, majd egy jól irányzott mozdulattal a falnak vágott, s csuklómnál fogva szorított le engem. Fogalmam sem volt róla, mi fog történni ... a félelem lett úrrá rajtam.  
- Ugye tudod, hogy semmi sincs ingyen ezen a világon? Ha nem akarod teljesíteni a kérésemet, fél percembe se kerülne visszavonni apám állásajánlatát. Elvégre nem az öcsém a cégörökös, hanem én. 
- Miért pont én?
- Nálad jobb jelölt nincs erre a feladatra. A drágalátos öcsikém és az ő szívszerelmének legjobb barátja vagy ... álmodni se mernék nálad jobb alanyról.
- És, ha visszautasítom?
- Azt nem ajánlom.
- Én nem akarok részt venni ebben az egészben. Semmi közöm hozzá, és nem fogom tönkreten... - képtelen voltam befejezni a mondatot ugyanis ... megcsókolt.
- Sshhh.. ne kiabálj. - vigyorgott elégedetten. 
  Nem tudtam, mit tegyek. Egy senkinek éreztem magam, egy bábnak, amivel azt csinálhat, amit csak akar.
- Nos, hajlandó vagy a jobb kezemmé válni a tervemben, vagy szeretnéd ha a ruháidtól megfosztva folytatnánk ezt a kis bájcsevejt az ágyban? - bökött fejével az ágy irányába.
  Képtelen voltam megszólalni, a keze pedig egyre jobban szorította a csuklómat. Féltem, rettenetesen.
- Csak nem elvitte a cica a nyelved? - húzta végig mutatóujját az arcomon.
 ~Nem bírom, nem, nem akarom ezt!! - kiabált egy kis hang a fejemben. DE hisz ki hallana meg minket, ki tudna a segítségemre sietni? Senki..
- Mina, Mina.. - hallottam, ahogy egy ismerős hang a nevemet kiabálja a távolban. 
  A hang egyre hangosabb lett, majd végül felébredtem.

- Mina minden rendben? - kérdezte Donghae, aggódó pillantásokat vetve rám.
- Igen ... rendben - válaszoltam élettelen hangon.
- Biztos? 
- Igen, de te mit keresel a szobámban? - ültem fel az ágyamon.
- Hallottam, ahogy azt kiabálod "ne, nem akarom", ígyhát berohantam. 
- Értem.
- Biztos jól vagy? Elég zaklatottnak tűntél az előbb.
- Csak egy rémálom, minden oké.
- Üm - bólogatott. - Megyek, összedobom a reggelit, te addig szedd össze magad.
- Jó, köszi. - mondtam, majd Hae egy széles mosollyal az arcán távozott a szobámból.
  Amint kilépett az ajtón, arcomat a kezembe temettem, s pár másodpercen belül, a könnyeim is eleredtek. 
  Akkor azt hittem, többé nem kell átélnem azt a jelenetet, erre adja Isten, s álomként ismét visszatér ... mintha nem emlékeznék rá elég tisztán, miért is kell nap, mint nap a tükörbe nézve azt hazudnom saját magamnak, hogy "Minden rendben lesz!". Mintha nem tudnám, hogy egy ördögi terv része vagyok, mintha nem tudnám, hogy ... az első csókomat attól a mocsoktól kaptam.
  Mély lélegzetet vettem, és próbáltam összeszedni magamat, de nagyon nehezen ment. Végül erőt vettem magamon, s kimásztam az ágyból. Átsétáltam a konyhába, hol Donghae ügyeskedett épp a kávéfőzővel.
- Mutasd, majd én megcsinálom - kaptam ki a kezéből.
- De hisz..
- Te figyelj a többire, mert oda fogod égetni. - parancsoltam rá, ő meg kikerekedett szemekkel bámult a serpenyő irányába. 
  Azt sem tudta, mihez kezdjen, csak kapkodott össze-vissza.
- Engedj ide! - böktem arrébb őt.
- De azt mondtam, hogy én fogom megcsinálni a reggelit - szontyolodott el.
- Majd legközelebb - mosolyogtam rá. - Menj, öltözz fel. Ugye tudod, hogy ma be kell jönnöd velem a céghez?
- Tudom, jelenésem van a cimborád előtt.
- A főnököm előtt.
- Jó, jó, tudom.. megyek inkább, mert a végén leütsz azzal a fakanállal. - mutatott a kezemben tartott tárgyra.
- Ahogy mondod - adtam alá a lovat, mire a fejét fogva sarkon fordult, s bement a szobájába. Én csak nevettem.

  A reggeli után én is felöltöztem.
- Minek rád a smink? - kérdezte Donghae, ki épp a fogát mosta mellettem. 
  Válasz helyett szúrós tekintetemet szegeztem arcára.
- Meg ne ölj! Csak azért mondtam, mert szerintem smink nélkül is jól nézel ki.
~ Ez most mi volt? - kérdeztem magamtól. Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha bókolt volna. De hisz az lehetetlen - ráztam a fejem.
- Most meg mi van? - furcsálta a reakciómat. - Tudod mit, többet nem dicsérem meg se a ruhád, se a sminked, se semmi mást.
- Akkor amit az előbb mondtál az...
- Bók volt - fejezte be a mondatomat. - Vagyis az akart lenni.
- Köszönöm, kedves vagy - mosolyogtam, mire fel úgy nézett rám, mintha egy földönkívüli lennék.
~ Na jó, ez kezd egyre furcsább lenni. Még mindig álmodom, vagy Hae elnézte a barátnője házszámát, s ezért bókolgat itt nekem? Mindenesetre jobb lenne, ha minél előbb észhez térne, mert ha továbbra is így fog viselkedni előttem, isten bizony előtörnek a mélyen elfojtott érzéseim ... ami nem tenne jót a kapcsolatunkban. Hisz neki van barátnője..
- Induljunk, mert még a végén elkésünk. - hozott vissza Hae a valóságba.
- Üm.. - bólintottam, s már úton is voltunk.

Hyoru szemszöge:

~ Nem akarom, nem akarom, nem akarom!! - fintorogtam, míg meg nem érkeztem Jonghyun irodájának ajtaja elé. 
  Nem akarok jópofizni vele, sőt kibékülni sem. Őszintén, egyáltalán nem érdekel, mi fog történni a hírnevével, vagy hogy... 
"- Vedd elő a jobbik énedet, a kedves mosolyodat, és paterolj vissza dolgozni! Vagy elintézem, hogy kirúgjanak."- visszhangzottak Mina szavai a fejemben.
- A francba is! - szűrtem ki a fogaim közül.
  Az én hibám, így az a minimum, hogy bocsánatot kérek.
  Bekopogtam az üvegajtón.
- Igen? - hallottam, meg Jong hangját, mire benyitottam - Hyoru, hát te vagy az? - pattant fel a székéből, s jött oda hozzám. - Minden rendben?
- Persze, kutya bajom. Izé.. - kezdtem volna bele a bocsánatkérésbe, mire magához ölelt.
- Hála az égnek.
~ Ez meg mi a franc?? Miért ölelget??
  Sikeresen kihámoztam magam Jong karjai közül, majd ő is észhez tért .. azt hiszem.
- Bocsánat, csak elragadott a hév - vakargatta a tarkóját.
- Felejtsük el! Izé, Jong, akarom mondani Kim főnök - vettem egy mély lélegzetet, s ismét belekezdtem - Elnézést szeretnék kérni mindenért, amit elkövettem, de legfőképp a gyerekes viselkedésemért. Túl későn jöttem rá, hogy nem szabad, hogy az ön iránt táplált gyűlöletem irányítsa tetteimet.
- Jajj, ne beszélj már ilyen formálisan! A hideg is kiráz tőle - mosolygott Jong. - Fátylat rá, oké? A lényeg, hogy most már itt vagy. És mond csak, miért gyűlölsz engem? Nem akarok ilyen légkörben dolgozni veled.
- Hát... ami azt illeti... - ekkor eszembe jutottak a beszélgetéseink Mina-val. Minden, amit ő mondott, és minden, amit én gondoltam eddig Jong-ról -  nincs különösebb okom rá.
- Ez esetben, mit szólnál, ha tiszta lappal indulnánk, újra?
- Legyen.
- Kim Jonghyun - nyújtotta felém a kezét - örvendek a találkozásnak.
- Kim Hyoru, szintúgy - majd kezet ráztam vele.
- Apropó, örülök, hogy már ma visszajöttél, ugyanis nemsokára megérkezik mindkét zeneszerzőnk. Valamint egy elég nagy kupac papírmunka gyűlt össze a távolléted alatt. A legfontosabbakat elintéztem belőlük, de a többire sajnos nem jutott időm.
- Rendben, majd én befejezem.
- Egy tündér vagy Hyoru - mosolygott- És, esetleg volna kedved ma eljönni velem vacsorázni?
- Vacsora? Miért is ne?
- Remek, akkor este 6-ra érted megyek.
- De hatra ott légy ám! - fenyegettem.
- Ott leszek, ígérem - mosolygott, majd kopogás hangja hallatszott az ajtó felől.
- Gyere be! - kiáltotta Jonghyun, majd lassan kinyílt az ajtó, s Donghae lépett be rajta.

Donghae szemszöge:


- Attól még, hogy ismered őt, próbálj meg normális ember módjára viselkedni, oké? Ne fintorogj, ne morogj, stb. - oktatott ki Mina a liftben, míg nem érkeztünk az ő emeletéig.
- Ne kezelj úgy, mintha gyerek lennék! Tudok értelmes ember módjára is viselkedni.
- Jól van na, csak gondoltam tisztázom veled a dolgokat ... ismerlek már, tudom, hogyan viselkedsz a barátaid körében.
- Oké, oké, vettem a célzást.
- Akkor ennyi, én mentem is. Hajrá!! - veregette meg a vállamat, majd kiszállt a liftből, ami megakadályozott abban, hogy mosolygós arcát akár egy pillanattal is tovább bámulhassam. 
  Imádom ezt a lányt, egyszerűen belepusztulnék, ha nem láthatnám őt minden nap legalább egy pillanatra. De... a francba is! Yoona miatt nem kérhetem meg, hogy járjunk. Nem akarom, hogy az a lány, aki szeret engem azért legyen szomorú, mert én egy másik lányba vagyok szerelmes. Így viszont magamat kínzom ... ááá, bele fogok őrülni ebbe.
  Épphogy gondolataim végére értem, meg is érkeztem az én emeletemre. Ahogy kiszálltam a liftből, rögtön megpillantottam az üvegajtót. Pont úgy nézett ki, ahogy Mina mesélte, így célirányosan arrafelé vettem az irányt. Alighogy bekopogtam a nagy üvegajtón, már hallatszott is a válasz.
- Áá, Donghae, örülök, hogy látlak. És köszönöm, hogy eljöttél - fogadt fülig érő mosollyal Jonghyun. Hyoru is az irodában volt.
- Szintúgy - feleltem röviden.
- Rég láttuk egymást utoljára ... mikor is?
- Ballagáskor, azt hiszem.
- Ti ismeritek egymást? - motyogta az orra alatt Hyoru.
- Mondhatni - vágtam rá. - Mina által ismertem meg Jong-ot. 
- Pontosan - erősítette meg Jonghyun is. - A felső középsuli második évében lettem Mina és Donghae osztálytársa. Mivel Mina volt a legönzetlenebb személy az osztályban, sokat segített nekem ... és mivel ők ketten már gyerekkoruk óta elválaszthatatlanok voltak, így végül Hae-t is megismertem.
- Azért ez túlzás. Csupán jó barátok voltunk és vagyunk ... ennyi - magyarázkodtam.
- Elnézést - kért bocsánatot Jonghyun. - Hyoru, hoznál kérlek egy pohár vizet? Donghae, téged mivel kínálhatlak? 
- Nem kérek semmit sem, kösz.
- Akkor egy pohár víz - összegezte Hyoru. - Még valamit?
- Ha megérkezik a másik vendégünk is, azonnal invitáld be.
- Rendben - azzal távozott is az irodából.
- Hogyan nevelted jómodorra? - kérdeztem Jong-ot.
- Jómodorra? - nézett rám értetlenkedve.
- Akárhányszor átjött hozzánk, mindig téged átkozott. - mondatom hallatán elnevette magát. - Apropó, milyen másik vendégről beszéltél?
- Mina gondolom említette, hogy lesz egy társad a munkában.
- Igen, de ő úgy mondta, csak pár nap múlva érkezik.
- Igen, így volt. Viszont épp ma reggel értesítettek, hogy korábban érkezik a vártnál. Ami nekünk csak kedvezhet, hisz ezáltal hamarabb el is kezdhetjük a közös munkát.
- Értem.
  Kopogás hallatszott, majd Hyoru jött be az irodába egy pohár vízzel a kezében.
- Tessék! - helyezte le Jong elé az asztalra a poharat.
- Köszönöm.
- Főnök, megérkezett a vendégünk.
- Küld be azonnal - utasította Jong, mire Hyoru egy bólintás kíséretében távozott is az irodából. - Takahiro-san, hát megérkezett! - váltott át japán nyelvre, majd felpattant a székéből - Örülök hogy látom.
- Szép napot az uraknak! - köszönt a "vendég" is kalapját illedelmesen leemelve a fejéről.
  Azt hittem, káprázik a szemem. Még a kezemet is megcsíptem, de az sem segített. Tényleg Takahiro Nishijima állt előttem. Az a bizonyos Takahiro Nishijima, aki miatt néhány évvel ezelőtt a hülye fejemmel elvesztettem Minát azzal, hogy elfogadtam Yoona vallomását ... mert én úgy tudtam, ezek ketten együtt jártak.
- Donghae, öröm téged újra látni - nyögdécselte a koreai szavakat felém fordulva Nishijima, majd megvillantotta 200 wattos mosolyát.
- Szintúgy - zártam rövidre a beszélgetésünket.
- Ön tud koreaiul? Minő meglepetés - örvendezett Jonghyun. - Kérem, üljön le.
- Köszönöm - mondta, majd leült a mellettem lévő székre. - Nem, azt azért nem mondanám, hogy tudok koreaiul - váltott vissza japán nyelvre - Csupán pár szót tudok, amit még itt tanultam ... Mina-tól - nézett rám. - Ő hogy van? Még mindig együtt laktok, ugye?
  Legszívesebben pofán vágtam volna, de Mina-ra gondoltam, s rájöttem, mit is ígértem meg neki alig 10 perccel ezelőtt.
- Igen, együtt lakunk - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- De jó lenne találkozni vele. 
- Ő is itt dolgozik a cégünknél, ha szeretné, később odavezetem önt a részlegéhez - nyalt be Jong.
~Mind a kettőt leütöm - őrjöngtem magamban - Jonghyun, ugye tudod, hogy felkerültél a listámra?
- Megkínálhatom esetleg egy csésze kávéval? - folytatták tovább a bájcsevejt.
- Köszönöm, nem kérek semmit sem.
- Takahiro-san, szabadna megkérdeznem, honnét ismeri Mina-t és Donghae-t?
~ Kezdődik az időutazás. Öveket bekapcsolni!
- Donghae iskolájába jártam tanulni. Vagyis csak időközönként látogattam azt az iskolát. Mina volt az, aki az első napomon útbaigazított, meg az ő barátnője. Azt hiszem Hyori volt a neve. 
- Hyoru - javítottam ki őt.
- Igen, Hyoru, tényleg - csapott a fejére. - Véletlenül az ő iskolájukba mentem. De szerencsére Mina elmagyarázta, hol találom az iskolámat.
- Értem - bólogatott Jong. - Akkor hát, nem is kell bemutatnom titeket egymásnak.
- Jong, egy pillanat - szólaltam meg végül én is, koreaiul persze, hogy Nissy ne igazán értse. - Ő lenne az a bizonyos zseniális zeneszerző, akiről Mina beszélt?
- Igen, ő az. Dalszerző, komponista, kiváló színész, énekes, és rendező egy személyben.
  Csak néztem, mint a moziban. 
~Te jó ég, egy ilyen vetélytárs ellen semmi esélyem sincs. Ha ezek újra találkoznak, Mina tuti biztos, hogy beleszeret. 
- B*szki!! - morogtam az orrom alatt.    
- Remélem jól kijövünk majd, társam - nyújtotta felém Nishijima mosolyogva a kezét.
- Szintúgy.. - nyújtottam én is a kezem felé.
  Ahogy a szemébe néztem, nem a barátság szikráit fedeztem fel, sokkal inkább az ellenfél ördögi tekintetét.

  A találkozó után első dolgom volt felhívni Hyuk-öt.
- Mi az? - súgta a készülékbe.
- Beszélnünk kell! - tértem azonnal a lényegre.
- Majd este oké? Vacsi után találkozunk a Puppy Cafe-ban.
- Miért suttogsz?
- Anyáméknál vagyok, és épp most aludt el a nővérem kislánya. Ha felverem, nekem annyi.
- Oké, akkor este.
- Megbeszélve, szia - azzal le is tette.
  Alighogy a zsebembe csúsztattam a mobilomat, újabb hívás érkezett. Yoona volt az.
~Itt fogok megőrülni, ebben a szent minutumban - morogtam magamban, majd lenyomtam a piros gombot, és tárcsázni kezdtem Mina-t.
- Gyorsan mond, mert nem érek rá! - hadarta gépiesen Mina.
- Izé, ma én főzöm a vacsit.
- Ennyi? Felőlem oké, még valami?
- Semmi..
- Akkor szia. Este találkozunk.
- Üm - hümmögtem, mire lenyomta.
~Én egy komplett idióta vagyok! De most komolyan, "ma én főzöm a vacsit"? Ennél hülyébb okot ki sem találhattam volna a hívásra.


Mina szemszöge:

  Este vacsora után, Donghae felvette a kabátját.
- Megbeszéltük Hyuk-kel, hogy ma találkozunk a Puppy Cafe-ban. Nem tudom, mikor jövök, úgyhogy ne várj meg, menj nyugodtan aludni.
- És a holnap reggel? Legyek én az ébresztő?
- Dehogyis, mondtam, hogy holnap én ébresztek - húzta fel a cipőjét - Ez a kettő nem zárja ki egymást.
- Rendben. Üdvözlöm Hyuk-öt - kiáltottam utána az ajtóból.
- Átadom ... szia! - kiáltott vissza integetve. 
  Visszamentem a házba, s bekuporodtam a TV elé. Valami bugyuta dorama kezdődött, azt kezdtem el nézni. Bár tök unalmas volt az egész, azért bóbiskolni jól lehetett rajta.
  Egyszer csak kopogásra lettem figyelmes. Kidörzsöltem az álmosságot a szememből, s az ajtóhoz mentem, ami mögött legnagyobb örömömre Im Yoona állt.
- Szia Mina, Donghae?
- Hyuk-kel van a Puppy Cafe-ban - mondtam gépiesen.
- Ez biztos? Nem csak el akarod rejteni előlem?
- Akkor ne hidd el, mit bánom én, mit hiszel és mit nem.
- Legyen, elhiszem. Bemehetek? Megvárnám..
  Nem válaszoltam, csupán odébb léptem, hogy be tudjon jönni az ajtón.
- Köszönöm - mosolygott, mint a tejbetök.
~ Amíg nem kezdeményez beszélgetést, nem kapom fel a vizet. Nem fog kihozni a sodromból. - ismételgettem magamnak, hogy megnyugodjak.
  Akárhányszor idejön, mindig felbosszant valamivel. Vajon ma mit talált ki?
- Imádom ezt a doramát - nézett a TV-re. - Te is szereted?
- Nem, én aludtam rajta.
- Értem.
- De ha te ennyire szereted, akkor nézd nyugodtan, én addig elmosogatok - s már a konyha felé is vettem az irányt.
  Úgy örültem, hogy le tudtam rázni őt ... kapóra jött az a bugyuta sorozat.
  Viszont nem tartott elég sokáig az idill. Alig 5 perc múlva véget is ért a dorama.
- Áá, vége. Nembaj, majd holnap bepótolom - felállt a kanapéról, s felém vette az irányt. - Segítek, jó? - és már kapott is a bögrék felé, melyek közül sikeresen kiválasztotta azt az egyet, amire az életemnél is jobban vigyázok.   
- Yoona, tedd le azt a bögrét! - szóltam rá.
- Csak nem ez a kedvenced? Milyen aranyos eperminta.
- Tedd le, míg szépen kérem - kértem meg még egyszer.
- Ahogy óhajtod - mondta, ám ahogy le akarta rakni a pultra, egyszeriben leejtette a földre, hol egy szempillantás alatt a szilánkjaira törött. - Hupsz, kicsúszott a kezemből - kért bocsánatot.
  A vér is megfagyott bennem, mikor a törött bögre után pillantottam.

  Ennek a bögrének régen volt egy párja ... az enyém volt, de alig pár nappal a megvásárlása után sikeresen eltörtem. Donghae-vel együtt vettük őket, még mikor beköltöztünk ... jobban mondva Donghae vette őket, hogy egyforma bögrénk legyen. Pontosan ugyanúgy nézett ki mind a kettő. Mikor én összetörtem az enyémet, Hae odaadta nekem a sajátját. Azt mondta, az ő bögréje tört el, ő pedig véletlen az enyémből ivott. Mindketten pontosan tudtuk, hogy ez nem volt igaz, de ... ez volt az első ajándékom Hae-től, amit a legnagyobb becsben tartottam egész eddigi életemben ... egészen mostanáig.

- Na jó, most telt be a pohár, kifelé! - szakadt el a cérna.
- Hogy mi?
- Távozz a házamból. - váltottam picit mérgesebb hangnemre.
- De nem hozzád jöttem hanem a lakótársadhoz.
- Tojok rá, kihez jöttél! - kiáltottam rá. Azt hiszem, ekkor fogyott el végleg a türelmem - Ez az én házam is. Ha ennyire zavar, hogy itt él, hát vedd rá a költözésre, de hagyj már engem végre békén! Én, én ezt már nem bírom. Nem elég, hogy elvetted az életem értelmét, nap mint nap, újra és újra idejössz, és az ideg összeroppanásig kínzol csupán a jelenléteddel. Arról pedig, hogy régen a barátnőm voltál, arról...Nem akarod hallani, mit gondolok róla .. úgyhogy tűnés! Amint Hae hazajön, Isten az atyám, első dolgom lesz elküldeni őt hozzád. És most takarodj a házamból!
- Nem beszélhetsz úgy velem, mint egy büdös korccsal.
- Miért, talán különb vagy nála?
- Figyelmeztetlek, ha még egyszer...
- Még te figyelmeztetsz engem? Tsz, mentem eldobom az agyam.
- Ne hidd, hogy úgy fogok ugrálni, ahogy te fütyülsz!
- Mond csak, dugók vannak a füledben, ami miatt ilyen süket vagy, vagy csak szimplán nem értesz a szép szóból? Azt mondtam, tűnj el innen! Vagy nem állok jót magamért.
  Nyitódott a bejárati ajtó, s láttam, ahogy Donghae lép be rajta. Azt hittem, menten összeesek.
~Most mit csináljak? Mi lesz most? - kérdezgettem magamtól.
- Drágám, hát megjöttél -futott Hae felé Yoona. - Én csak segíteni akartam Mina-nak a mosogatásban, erre elkezdett fenyegetni engem.
  Donghae oda sem figyelt Yoona szavaira. A törött bögrét nézte, ami a földön hevert darabjaira törve, majd hirtelen rám pillantott.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Persze - motyogtam.
- Donghae.. - próbálta Yoona magára vonni Hae figyelmét.
- Yoona, gyere velem - mondta Hae kissé mérges hangnemben, majd megfordult, s kiment a bejárati ajtón ... Yoona követte.
  Ahogy becsukták maguk mögött az ajtót, zokogva rogytam a földre. Elkezdtem összeszedni a bögre darabkáit, ám, mire az utolsó darabért nyúltam, Hae elkapta a kezemet. Felpillantottam rá, ám a sok könnycsepp miatt, mely összegyúlt a szememben, alig láttam az arcát. Az összes darabkát kiszedte a kezemből, majd gyengéden letörölte könnyeimet, s átölelt.
- Vége.. - súgta a fülembe. 
  Vége.. de vajon minek? Mit akar ez jelenteni?