9. fejezet: Pokoli szerződés

Mina szemszöge:

  Már három nap is eltelt azóta, hogy Hyoru-val összevesztünk ... azóta hírét sem hallottam. A hívásaimra sem válaszol.
  És ha ez még nem lenne elég ok az idegbajomra, Yoona manapság előszeretettel látogat meg, mikor Hae épp nincs otthon. Bár igaz, folyton Donghae-t keresi, de végül mindig sikerül úgy felhúznia, hogy már én magam csapom rá az ajtót.
  Csoda tehát, hogy fülhallgatóval a fülemben dolgozok? 
  A zene ... az egyetlen menedékem az a dallam, amely hallatán képes vagyok elfeledni a körülöttem lévő világot.
  Belemerülve a munkámba, arra lettem figyelmes, hogy valaki az asztalomat kopogtatgatja. Felkaptam a fejemet, mire Jonghyun mosolygós arcával találtam szemben magamat.
- Jong..- kaptam ki a fülhallgatót a fülemből - akarom mondani, igazgató úr, mi járatban errefelé?
- Ezen a részlegen engedélyezett az ilyen körülmények között való dolgozás? - bökött fejével az MP3-asom felé.
- Inkább azt mondanám, hogy jelen körülmények között szükségem van rá, hogy egyáltalán képes legyek a munkámra koncentrálni.
- Talán valami gond van? - vált kissé aggódóvá tekintete.
- Nem fontos. Mi szél hozott?
- Mond csak, Donghae még komponálgat?
- Főállásban.
- Sikerült leszerződnie?
- Azt nem mondanám ... de a dalszerzés a mindene. De miért kérded?
- Ezt add át neki - nyújtott egy borítékot felém - Az új animációs filmünk tartalma. Ehhez kéne írni egy főcímdalt, valamint egy-két betétdalt.
- Vao.. - bukott ki a számon - Vagyis, persze, még ma átadom neki.
- Mondd meg neki, hogy holnap ugorjon be hozzám az ajánlat megvitatása miatt. 
- Rendben.
- Mivel ez a mű közös munka egy japán céggel, ezért társulni fog Donghae mellé egy japán zenész is. Ő pár nap múlva érkezik. 
- Érdekesen hangzik. Remélem jó munkát fognak végezni.
- Szintúgy, ezért is gondoltam rögtön őrá.
- Ezt hogy érted? 
- Ismerem Donghae munkáit, és biztos vagyok benne, hogy tökéletesen illene az ő stílusa ehhez a történethez.
- Ááá.. vagy úgy.
- Mellesleg, tudsz valamit Hyoru-ról? 
  Ahogy témát váltott, az arckifejezése derűsből hirtelen aggódóvá változott.
- Pár napja nem beszéltem vele. Miért, mi a baj?
- Ezt szeretném én is megtudni. Lehetséges, hogy beteg?
- Beteg? Nem dolgozik?
- Három napja színét se láttam. A mobilját sem veszi.
- Ettől féltem.. - motyogtam a hajamat kócolva.
- Hogy mi? - nézett rám kérdően.
- Semmi, csak hangosan gondolkodtam - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Ha netán hallanál felőle valamit, kérlek értesíts.
- Úgy lesz - bólintottam, Jong pedig integetve elment.
  Alighogy visszaraktam a fülhallgatóimat, s fogtam hozzá újonnan a munkához, Hyungjoon lépett az asztalomhoz. Amint megpillantottam őt, összerezzentem.
- Mi az, csak nem félsz? - mosolygott elégedetten.
- Nem láttam önt, hogy hozzám tartott volna. 
- Hh, még mindig képes vagy így beszélni velem ... felettébb mókás. - motyogta, hogy csak én hallhassam.
  A cég alkalmazottainak kiváltképp illedelmesen kell viselkedniük a főnökük előtt ... még akkor is, ha ezt a személyt legszívesebben megfojtanák.
- Mond csak, miről beszélgettetek? - vont kérdőre ismét.
- Megkért, hogy adjak át egy dokumentumot az egyik barátomnak.
- Csak nem Hyoru-nak?
- Nem, nem neki.
- Akkor ő mégis, hogy került szóba? 
- Kérdezte, tudok-e róla valamit, ugyanis nem jár dolgozni.
- Ááá... ez esetben jól állunk. Minél inkább haragszik rá, annál hamarabb véghezvihetem a tervemet. - mosolygott elégedetten, majd sarkon fordult, s visszament az irodájába.
  Fogcsikorgatva néztem utána, mérgemben pedig sikeresen összegyűrtem a legújabb vázlatomat. 
~Tudom, hogy ezzel csak magam alatt vágom a fát, de nem hagyhatom, hogy véghezvigye ördögi tervét.
  Felkaptam a kabátomat, és szélsebesen rohantam ki az épületből.

Hyoru szemszöge:

  Egy újabb hívás érkezett Jonghyun-tól. Ez volt már a 8. hívás, amit - mint az összes többit is - kinyomtam.
  Hirtelen valaki elkezdett dörömbölni a bejárati ajtómon. 
- Hyoru! Nyisd ki az ajtót! - hallottam meg Mina hangját.
  Tétovázva, de végül ajtót nyitottam neki. Levegő után kapkodva lépett be a lakásomba.
- Csak nem Jong küldött? - vágtam hozzá azonnal - Mert ha igen, akár most el is mehetsz!
- Megvárnád, míg levegőhöz jutok? - lihegte.
  Pár másodperc eltelte után belekezdett.
- Egy: Nem Jong küldött. Kettő: Gyere vissza dolgozni!
- És mégis miért tenném? - fontam össze karjaimat.
- Mert nem vagy bolond. Hyoru, értsd már meg, hogy nem rossz az a helyzet, amiben te vagy ... egyáltalán. Nagyon jó munkád van.
- Ja persze.
- Igenis, hogy az van! Titkárnőnek lenni még nem a világ vége?
- Mondod ezt te, ki ugyanazt a munkát végzi, mint amit kitanult.
- És mégis milyen áron? - motyogta alig hallhatóan - Mond csak, szeretnéd hogy bebizonyítsam, hogy a kitanult szakma nem mindig maga a Kánaán?
  Megfogta a táskáját és egy nagyobb méretű borítékot vett elő, amit aztán felém nyújtott.
- Ezt Jong adta ma nekem. Arra kért, hogy adjam oda Donghae-nek.
- Ezek szerint ő lesz a zeneszerző a mesefilmhez ... mit akarsz mégis ezzel?
- Miért pont Hae-nek?
- Mert elismert, és kiváló zeneszerző.
- Valóban?
- Ezt most, hogy érted?
- Egy elismert zeneszerző különféle ügynökségekhez viszi a műveit, hogy eladhassa őket? Azok nincsenek véletlenül egy céghez leszerződtetve?
- De igen ... viszont akkor.. - gondolataimat végül Mina magyarázta meg.
- Donghae nem elismert. Ha az lenne, nem idegeskedne mindig azon, hogy vajon az a pénz, amit esetleg kapni fog a dalokért, fedezni fogja-e a havi bérletet és elég lesz-e arra a hónapra. - itt egy kis szünetet tartott, majd folytatta -Eltudod képzelni, régen hányszor ment el azzal a hittel, hogy le is szerződtetik? És hányszor jött haza üres kézzel? Azóta már nem is reménykedik a szerződésben ... csupán a dalokat akarja eladni.
- De ez hogy lehetséges? Miért ilyen nehéz neki? Hisz még énekelni is tud, nyugodtan lehetne akár előadó is.
- Tudod, az évek során az ember kialakít egy burkot maga köré. Annyiszor csalódott, hogy már nem szeretne többször ... ezért inkább lemond erről az álmáról.
  Csak néztem magam elé, s az agyam megállás nélkül kattogott. Mina újra belekezdett.
- És tudod, mi fáj a legjobban? Hogy látom rajta.. - sóhajtott egyet - látom, hogy nyűgként tekint magára. Úgy látja, mintha ő függene tőlem ... mivel én állandó munkahellyel rendelkezem, stabil keresettel. Ő viszont úgymond pengeélen táncol. 
- Nem lehet kellemes érzés.
- Hát nem. Főleg, hogy én nem csupán barátként tekintek rá. És ez csak fokozza az egészet. Miért, te azt hitted, hogy ő egy házias férfi, és ezért mosogat el, főz vagy takarít ki helyettem? Nem ám. Ez mind összejátszik. De azt hiszem, eltértünk a lényegtől.
~ Tényleg, miről is volt szó? - kérdeztem magamtól.
- Vedd elő a jobbik énedet, a kedves mosolyodat és paterolj vissza dolgozni! Vagy elintézem, hogy kirúgjanak.
- Mégis hogyan?
- Nem akarod tudni, milyen összeköttetéseim vannak annál a cégnél - fenyegetett hüvelykujjával - Figyelj, Jonghyun jó ember, nagyon is. Csak próbáld megismerni őt, és te is rájössz.
- Próbáljam meg?
- Pontosan. Ne kapd fel a vizet! Légy segítőkész és őszinte. Szereti az őszinte embereket.
- Szóval nyugodtan beolvashatok neki?
- Értelmes ember módjára magyarázd el neki, hogy esetleg mivel sértett téged vérig. De csak ésszel!
- Majd még átgondolom.
- Tégy úgy! - majd az órájára pillantott - Viszont nekem nem ártana visszarohannom. Engedély nélkül jöttem el.
- Hamarabb fognak téged kirúgni, mint engem - mosolyogtam.
- Én a helyedben nem vennék rá mérget. Na szia! . és már futott is ki az ajtón.
  
  Mina távozása után csak azon tudtam gondolkodni, amiket mesélt. Szegény Hae is, nem lehet könnyű neki ... bár így már kezdem érteni, miért tátong közöttük ez a hatalmas szakadék.
  Egyszer csak a telefonom csengőhangjára lettem figyelmet. Jonghyun volt az. Vettem egy mély lélegzetet, majd lenyomtam a zöld gombot.
- Igen? - szóltam bele halkan.
- Hyoru! De jó, hogy végre el tudtalak érni. Minden rendben? Nem vagy beteg? - hadarta kissé aggódó hanggal.
- Nem, minden rendben. 
  Már vártam a lecseszést, mire csak ennyit válaszolt: - Hála az égnek!
  Hirtelen nem tudtam, hogy köpjek vagy nyeljek inkább. Talán Mina-nak igaza van? Mégsem olyan bunkó, mint amilyennek én elkönyveltem őt?
- Holnap be tudsz jönni? Kissé el vagyunk havazva, és jól jönne egy ügyes titkárnői kéz.
- Igen, ott leszek.
- Remek! Akkor holnap reggel gyere azonnal az irodámba. 
- Rendben.
- Szia - mosolygott bele a készülékbe.
- Szia.
~Na ez fura volt! - összegeztem. 
  Bár, akárhogy is nézzük, Mina-nak igaza lesz ... talán csak másképp kéne megközelítenem a dolgokat. Majd holnap...

  Mina szemszöge:

  Alighogy visszaértem a munkahelyemre, a drágalátos főnököm jött oda hozzám.
~ Szögesdrótot a nyakam köré, majd fel az akasztófára. - imádkoztam az enyhébb kínzásért, mint amiben most fogok részesülni. Viszont az évek során jól betanult fapofámon keresztül egy csepp idegességet sem lehetett látni rajtam.
- Mina, bejönnél az irodámba ... egy pillanat az egész.
~ Inkább meghalok!
- Persze - mosolyogtam.
  Lassan besétáltunk az ajtón, ám alighogy becsukta mögöttem, a falnak vágott, kezével pedig lefogta torkomat.
~ Kezdődik..
- Mégis mi a francot csinálsz? - szűrte ki fogait csikorgatva - Ugye nem Hyoru-nál voltál az imént?
- És ha azt mondom, igen?
- Fogd vissza magad ... nincs jogod szájaskodni. Nagyon jól tudod, miféle békjó van rajtad ... vagy már elfelejtetted? Szeretnéd, ha idehoznám neked és újra felolvasnám a szerződést, amit aláírtál? Vagy netán szeretnéd megismételni, ami a múltban történt köztünk - húzta végig mutatóujját arcomon- vagy esetleg többet, mint ami akkor történt? - ült ki egy gúnyos mosoly az arcára, amitől hányingerem támadt.
- A szerződésben erről egy szó sincs írva - vágtam vissza. - Nem szegtem meg egy pontját sem.
- Ó, tényleg? És mi lesz, ha kibékülnek? Akkor sem?
- Azzal csak még szebb lesz a végjáték..
- Ebben van valami.. - töprengett el, kezét egy pillanatra sem mozdítva el nyakamtól. - Ám legyen, ezúttal megúsztad egy figyelmeztetővel. De legközelebb már nem leszek ilyen kegyes veled, világos? - majd hirtelen felnevetett - Meg amúgy is, bármit csinálhatok veled, nem igaz? Egy fiú sem legyeskedik körülötted, aki megóvna téged ... és már az első csókodat sem tudod neki ajándékozni. Szép az élet, ugye?
  Legszívesebben arcon köptem volna ott helyben ... de nem tehettem.
- Mehetsz! - vette le rólam mocskos kezét.
  Kilépve az ajtón, hirtelen mindenki felém fordult. Némán az asztalomhoz léptem, s folytattam tovább a félbehagyott munkám.
  Tudjátok milyen érzés, mikor belül majd széttép az ideg és reszketsz egyszerre,de ezt nem mutathatod ki? Na, én valami ilyen helyzetben voltam ekkor. Csak még ennél is rosszabban ... mert ez a mocsok, még Hae-t is képes volt belekavarni az egészbe. 
~ Persze, még hogy nem tud senkiről, higgye el ezt az, aki szamarat evett reggelire. Ez a majom nagyon is jól tud mindent. Máskülönben nem tudna sakkban tartani. De ne félj, visszakapod ezt még ... maradéktalanul. Csak éljem túl addig... valahogy. 

8. fejezet - A nap, mikor az életem fenekestül felfordult

  Remek állásom van, hisz azt csinálom, amit szeretek. Mégis nap mint nap összegyűlnek a gomolyfelhők a fejem fölött. 

  Együtt élek azzal a sráccal, akiért már évek óta odavagyok. Mégsem én vagyok a barátnője. 

  Kicsit sok az ellentmondás, nem igaz?

  Hogy hogyan is jutottam ebbe a helyzetbe? Elmesélem nektek.
Minden egy gyönyörű napsütéses napon kezdődött a Puppy Cafe-ban...

- Üdvözlöm a Puppy Cafe-ban! - fordult felém a pultoslány - Áá, te vagy az Mina! - terült el egy hatalmas mosoly az arcán, mikor felismerte vendégét.

- Szia Yoona! - viszonoztam köszönését.

- Jaj, de rég láttalak - toporgott a pult mögött - Mi újság? Hogy vagy?
- Köszönöm jól ... és te?

- Mint mindig. - húzta ki magát, ám amint megláttuk a főnöke arcát, kissé megszeppentünk mind a ketten - Mivel szolgálhatok?

- Egy jegeskávét kérnék.

- Máris! 

  Olyan gyorsan kihozta a rendelésemet, mintha kergették volna.

- Parancsoljon! Na, de mesélj, milyen a fősuli? - könyökölt a pultra - Nehéz ugye?

- Nehezebb, mint gondoltam, de nem olyan vészes. Tetszik.

- Az a fontos. - mosolygott - Ééés... vannak ott jó pasik? Vagy már van is kiszemelted? - faggatott tovább.

- Háát, kiszemelt akad.. 

- Ki az? Bökd ki! - rázogatta a kezemet, mire az ajkamat kezdtem harapdálni - Csak nem ... az a srác, akivel felköltöztél Seoul-ba?

- He? - meredtem rá lepetten.

- Igen, ő lesz az! - nevette el magát Yoona.

- Ezt, ezt mégis miből... - makogtam.

- Totál elvörösödtél. - mutatott felém, mire arcomhoz kaptam a kezemet. - Hogy is hívják? Dongho?

- Donghae. 

- Ja, tényleg ... Donghae. Szívesen megismerném. Érdekel, ki lopta el az én legjobb barátnőm szívét.

- Hát, esetleg elhívhatom őt ide valamikor.

- Komoly? - lelkendezett - Szupi! Már alig várom.

- Miért érdekel ő ennyire?

- Engem nem is - mentegetőzött, majd komoly tekintettel folytatta tovább - Tényleg csak látni szeretném. Nem fogom ellopni, ne félj! Amúgy is, mennyi az esély rá, hogy pont az esetem a srác?

- 65%

- Húú, de komolyan mondtad ... ezt most számoltad ki?

- Nem számoltam, ez a reális esély.

- Nem az 50% a reális? A "vagy igen, vagy nem"?

- Viszont hozzá kell adnunk ehhez a kinézetét, a humorát és a tehetségét is.

- Na persze. - fintorgott rám nevetve.

  Másnap reggel ahogy beléptem a fürdőszobába, úgy is mentem ki onnét a lehető leggyorsabban. Elkezdtem az arcomat csipkedni, mikor rájöttem, hogy ez nem álom, hanem a színtiszta valóság. 

- Mina, mi a baj? - szólított meg Donghae, kikukucskálva az ajtón.

- Se-semmi! - makogtam.

- Gyere be nyugodtan, már van rajtam póló, látod? - huzigálta szürke pólóját. - Nem tudtam, hogy már ébren vagy, bocsi. 

- Hagyjad, nem fontos. Mit csináljak reggelire? - váltottam gyors témát.

- Sült tojást pirítóssal. - adta le a rendelését. - De várj, segítek én is!

  Gyorsan el is készültünk vele, majd letelepedtünk a konyhaasztalhoz reggelizni. 

- Ma este ki fog főzni? - vetette fel a kérdést Donghae.

- Még csak reggel van, de neked máris a vacsin jár az eszed?

- Nem azért.. Eunhyuk elhívott magához, hogy együtt nézzük a meccset. 

- Aham... viszont én nem tudok főzni ma. Mondtam, hogy bent kell maradnom 6-ig a suliban. - ekkor hirtelen az eszembe vágott - Tényleg, mit szólnál, ha este elugornánk a Puppy Cafe-ba? Ott ehetnénk is valamit, nem túl drága hely.

- Ez jó ötlet. Nem ott dolgozik a barátnőd is?

- De igen! Mellesleg szeretne megismerni téged. Így két legyet üthetünk le egy csapásra. - csaptam össze a tenyeremet.

- Miért akar megismerni?

- Meséltem neki, hogy gyerekkori jó barátok vagyunk, valamint, hogy közös albérletben lakunk. Csak megszeretné ismerni a barátomat, ennyi.

- Oké, akkor ezt megbeszéltük. - kortyolt bele a teájába - A foci miatt meg.. ugye nem baj?

- He? Miért lenne baj?

- Minden rendben lesz? Egyedül..

- Mi bajom lenne, elvisznek az ufók?

- Vagy a szellemek? - nézett rám kikerekedett szemekkel - Használd az éjjeli lámpám, akkor nem fognak előjönni. A szellemek és a szörnyek is félnek a fénytől.

- Ugye ezt most nem mondtad komolyan? - húztam fel a szemöldökömet.

  Donghae átnyúlt az asztalon, és a vállamra tette a kezét, majd mélyen a szemembe nézett.

- A szobámban is aludhatsz, ha gondolod. Direkt úgy rendeztem be, hogy ne tudjanak megtámadni míg alszom.

- Az Isten szerelmére, hány éves vagy, 7? Mikor fogsz már leszámolni ezekkel a fóbiáiddal?

- Ez nem fóbia ... ezek komoly dolgok.

- Komoly a francokat, ne idegesíts már! - üvöltöttem el magamat.

 Reggeli után gyors elkészültünk, majd elindultunk ki-ki a maga iskolájába. 

- Mina! - kiáltott utánam Hae - Gyere, elviszlek. - paskolta meg a biciklije csomagtartóját.

- Nem kell, hisz itt van a suli egy köpésnyire.

- Na gyere már! - húzta meg a kezemet.

- Ha ennyire akarod. - felültem a biciklire, ő pedig már száguldott is ... már amennyire bírt.

  Olyan gyorsan indult el, hogy gondolkodás nélkül fontam át szorosan karommal a derekát.

- Kapaszkodj! - nevetett elégedetten.   

  A mai nap eléggé unalmasnak ígérkezett, amit az első két óra be is bizonyított.
- Mina, Mina, Mina! - kiabált Hyoru szakadatlanul.
- Mi a baj? - fordultam felé.
- Az-az a srác.. - makogta egy ismeretlen felé mutogatva - Izé, japánul beszél.
- Tényleg? Hmm, biztos egy cserediák.
  Már indultam volna tovább, mikor Hyoru a blúzomba kapaszkodott.
- Most meg mi a baj? - kérdeztem ismét.
- Azt mondtam neki, hogy te tudnál neki segíteni. - motyogta.
- Hogy mi? 
- Ne izélj máár ...te tanultál japánul. Kérlek! - dörzsölgette a tenyerét.
- Na jó! 
  Odasétáltunk hozzá, én pedig elővettem a legjobb tudásomat.
  Kiderült, hogy eltévedt. Igazából nem ebbe az iskolába akart jönni, hanem ugyanabba, ahova Donghae is jár - azon belül is a színész/előadói szakot kereste. Elmagyaráztam neki, hogy merre találja meg. Mélységesen megköszönte a segítségemet, majd távozott is.
- Mit mondott? - faggatott Hyoru a srác távozása után.
- Nagyon szépen köszöni a segítségünket.
- A segítségünket? A mi kettőnkét? - mutogatott hol rám, hol önmagára.
- Igen! Köszöni neked, hogy az ő segítségére előszalajtottál engem.
- Ááá.. vagy úgy. Mi is a neve?
- Nishijima! Takahiro Nishijima.
- Szimpatikus srác.
- Igen, az. - mosolyogtunk.


Este 7-re meg is érkeztünk a Puppy Cafe-ba. Leültünk a pulthoz legközelebb eső asztalhoz, s vártuk, mikor bukkan fel ami személyi pincérnőnk. Nem is kellett sokat várni.
- Yoona! - integettem feléje, mikor megpillantottam őt.
- Hát megérkeztetek? - lelkesedett - Máris megyek, egy pillanat.
  Nemsokkal később két étlappal a kezében tűnt fel újra.
- Tessék! - osztotta szét - Ma ti vagytok az utolsó vendégeim, úgyhogy amint titeket kiszolgáltak, végeztem is.
- Szupi! - mosolyogtam - Apropó, Yoona.. hagy mutassam be Donghae-t. Donghae ő itt Yoona.
- Már sokat hallottam rólad. - nyújtotta Donghae a kezét Yoona felé - Örülök, hogy megismerhetlek.
- Szintúgy! Már én is sokat hallottam rólad. - nevetett fel, majd felém kacsintott.
  Vacsora közben sokat beszélgettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Donghae egy kicsit hamarabb lépett le a meccs miatt, így végül csak mi ketten maradtunk Yoona-val.
- 45 200 won lesz. - számoltunk el a pénzzel.
- Tessék! - nyújtottam át az összeget.
  Hazaúton elkísért egy darabig, ugyanis ugyanarra laktunk.
- Hali, csak egy kérdés.. te nem félsz, hogy ellopják előled?
- He? - értetlenkedtem a hirtelen jött kérdésén.
- Egy ilyen jó pasi, mint ő biztos nem csak a te szemed előtt tökéletes. Még engem is levett a lábamról.
- Ezt most hogy érted? - meredtem rá az utolsó mondata hallatán.
- Csak azt mondom, hogy megnyerő a srác. Ahhoz képest, hogy mi mindene van, nagyon is szerény... és jó a humorérzéke.
- Ja, tegnap például elmagyarázta, hogyan kell az ufókat elriasztani.
- Heh - nevetett fel.
- Ezt halál komolyan mondom!
- Majd kigyógyítod őt a fóbiájából. - bökött oldalba - Viszont vigyázz rá! Mi lenne veled nélküle?
- Valószínűleg egy depis romhalmazzá válnék.
- Na, pont ezért mondom! Áá, meg is érkeztünk. - álltunk meg a házunk előtt - Vigyázz magadra!
- Te is! Szia!
- Szia!

A napok oly gyorsan mentek, hogy szinte észre sem vettem, hogy beléptünk az október hónapba. Yoona sikeresen bejutott a főiskolára, így otthagyta az eddigi munkáját és a tanulásra fordította minden erejét. Viszont ezóta nem is igazán találkoztunk ... még azt sem árulta el, hogy hova is jár. Csak annyit tudok, hogy valamilyen színészképző.  
- Na, és mivel készültél az ünnepeltnek? - kérdezősködött Hyoru - Talán főzöl neki valamit, vagy ... szerelmet vallasz neki?
- Még csak az kéne!
- Akkor nem főzni fogsz?
- Sem pedig szerelmet vallani!
- Akkor hát?
- Vettem neki egy pár sportcipőt.
- Ez most komoly!? Sportcipőt?
- Imád focizni ... és tudom, hogy a legutóbb tönkrement a cipője.
- Miért nem vettél neki valami coolosabb dolgot? Mondjuk egy gitárt.
- Tudod milyen drága egy gitár? Honnét lenne rá pénzem? Amúgy is, már van gitárja.
- Ja, tényleg. - ismét elkezdte törni az agyát, de ahogy láttam, nem támadt semmi jó ötlete.
- Meg egy pengetőt vettem neki hangvillával.
- Na, ez már picit jobban hangzik. - csettintett felém - De azért főzz is valamit. Biztos örülne egy finom vacsinak.

A hazafelé vezető úton egy ismerős személlyel futottam össze.
- Mina? - kérdezte.
- Áá, Nishijima!
- Csak Nissy.
- Rendben. - mosolyogtunk - Mi újság? Hogy ment a felvételi?
- Nagyon jól, elsőre felvettek. 
- Óó, ez remek. Akkor elképzelhető, hogy sokszor összefutunk még.
- Viszont nem itt tanulok. A Sapporoi Egyetem diákja vagyok, aki néhány órát itt is látogat.
- Akkor ez valamiféle kombinált tanterv, ugye?
- Igen, pontosan. - nevetett - Találkoztam a lakótársaddal is, bár nem igazán értettük meg egymás szavát. 
- A japán nem az erőssége.
- Hát igen. - az órájára pillantott, s lefagyott róla az az édes mosoly - Azt hiszem késésben vagyok! Mindenesetre jó volt újra látni téged. Remélem még találkozunk!
- Én is! Szia! - köszönés helyett Nissy vadul integetett felém. 

  A lehető leggyorsabban akartam haza érni. Nem is furcsáltam, hogy egyedül vagyok, ugyanis ez volt a célom. Mindent előkészítettem,szépen megterítettem, és már az étel is kész volt. Olyan izgatottnak éreztem magamat. Ám, mikor hetet ütött az óra, rossz érzés kapott el.
~ Miért nincs még otthon? Talán valami baj történhetett? 
  Nem bírtam megnyugodni, ezért felhívtam őt. Pár csöngés után végül fel is vette a készüléket.
- Szia Mina! - hallottam meg Yoona hangját a telefon túlsó végéből - Donghae azt üzeni, hogy egy fél óra múlva otthon lesz.
- És miért te vetted fel helyette a telefont?
- Mert ő most nem volt képes rá.
- Ezt hogy érted, és.. - hadartam, de a szavamba vágott.
- Mond csak, még mindig nem mondtad el neki, hogy hogyan érzel iránta?
- N-nem, még nem.
- Én mondtam, hogy vigyázz rá! - azzal kinyomott.
  Ledermedtem, a telefon pedig kicsúszott a kezemből és a padlóra zuhant.
~Mi-mi folyik itt? Mi ez az egész?
  Nem bírtam megnyugodni. Csak bámultam az órát, és bizakodtam benne, hogy minél hamarabb hazaér.
  Negyed kilencre végül meg is érkezett. 
- Te még fent vagy? - nézett rám értetlenkedve. 
- Üm - bólintottam egy aprót.
- Azt, mennyi kaja! - ámuldozott, mikor megpillantotta a konyhaasztalt.
- Ja ,de már mindegy. - felugrottam a fotelból, és elkezdtem kidobni a dolgokat, de Hae megakadályozott.
- Ne már, csak meg kell melegíteni! Gyere inkább, és kóstoljuk meg mi finomat főztél. - húzott a szék felé.

- Hűű, ez nagyon finom! - motyogta teli szájjal.
- Akkor egyél! - erőltettem egy álmosolyt az arcomra.
- Figyelj, mondanom kell valamit. - kezdett bele - Az a helyzet, hogy ... tudod már van barátnőm.
  Megállt a kanál a kezemben, a torkomban pedig egy hatalmas csomó kezdett el fujtogatni engem.
- Hát, akkor gratula! Sok boldogságot! - ragasztottam fel a vidám álarcot - És ki a szerencsés?
- Yoona..
A név hallatán azt hittem, menten összeesek. Ez, ez hogy lehetséges? Az egyik legjobb barátnőm.
- El akartam mondani, mivel tudom, hogy ő a barátnőd, és mert együtt lakunk.
- Értem.. kösz, hogy elmondtad. - kortyoltam bele a teámba.
- Neked is gratulálok.. miért nem mondtad, hogy van pasid? - mondata hallatán majdnem leköptem őt.
- Hogy mi?  
- Az a japán srác, aki a sulimba jár. Úgy hallottam, nagyon jól megvagytok. Sok boldogságot!
- Semmi sincs köztünk, összesen kétszer találkoztunk.
- Ez fura, Yoona határozottan azt mondta, hogy együtt vagytok.
- Hah, Yoona.
- Talán már nem vagytok jóban?
- Őszintén .. már én magam sem tudom ,hogy hányadán állunk.

  Mosogatás közben hirtelen megszólalt a csengő. Donghae ment ajtót nyitni ... és milyen jól tette. Ha én lettem volna, azt hiszem nem ilyen szívélyes fogadtatásban részesült volna a vendégünk.
- Yoona, te meg mit keresel itt? - hallottam Donghae hangját.
- Ezt ott felejtetted. Boldog születésnapot! - mondta, majd megcsókolta őt a szemem láttára.
 ~Nem bírom ... én ebbe bele fogok őrülni. 
  Az ajtó becsukódott, én pedig könnyes szemekkel folytattam a mosogatást. A kezemben lévő tányér véletlenül kicsúszott, és hatalmas csörömpöléssel zuhant a csempére.
- Mina! - kiáltotta Donghae, közben pedig odarohant hozzám. - Minden rendben?
- Persze! - elkezdtem felszedegetni a szilánkokat, mire Hae is letelepedett mellém segíteni.
- Te vérzel! - mutatott rémülten a lábamra.
  Az egyik szilánk minden bizonnyal felsérthette a lábamat.
- Jé, tényleg.
- Nem fáj?
- Nem is érzem. - mosolyogtam.
- Akkor miért pityeregsz?
- Éreztél már valaha úgy, hogy elvesztettél valami számodra nagyon fontosat?
- Igen.. tudom milyen érzés. 
- Azt hiszem, ma én is elvesztettem egy ilyet. 
- Nem tudod visszaszerezni? 
- Nem, most biztos nem lennék rá képes. - ráztam a fejemet - Én bunkó, még nem is gratuláltam.. Boldog szülinapot!
- Köszönöm! A szülinapi vacsit is.
- Honnét tudtad?
- Csak akkor csinálsz kimcsi-t, ha valami nagy nap van. 
- Ez igaz. - mosolyogtam.
- Na gyere - húzott fel a földről. - Én majd ezt befejezem. Te pedig menj aludni ... eleget dolgoztál ma, megérdemled a pihenést.
- Miért vagy ilyen kedves hozzám?
- Mert... - itt megállt egy pillanatra - mert nálad jobb lakótársat keresve sem találtam volna. Sem jobb barátot.

~ Hogyan... mégis hogyan lennék képes elengedni tégedet? Ezt az édes mosolyt, azokat a ragyogó mélybarna szemeket. Miért bántasz még azzal is, ha épp kedves vagy hozzám. A szívem, úgy fáj ... annyira szorít idebent.
  Elvesztettelek, az életem értelmét ... a barátom pedig hátba szúrt.   Istenem, mit vétettem, hogy mindezt érdemlem cselekedeteimért? Én csupán nem akartam gondot okozni ... te pedig cserébe megfosztottál az életerőmtől.

 ... a legrosszabb az egészben az ... hogy ez még csak a kezdet volt. A sorscsapások kezdete.  

7. fejezet: A 13/A lakóinak egy napja

Mina szemszöge:

 ~Nem akarok felkelni! - morogtam magamban mikor leállítottam azt az idegtépő dallamot, melyet a telefonom minden áldott reggel lejátszik ébresztő gyanánt.
 Minden vágyam az volt, hogy az ágyban fetrengjek még egy ideig, de sajna nem tehettem. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, s a szememet vakargatva átvándoroltam a nappaliba. A zongorához érve ásítottam egy nagyot, majd eljátszottam a boci boci tarkát. Hogy miért?
  Donghae-val megegyeztünk, hogy amelyikőnk hamarabb felébred, az felébreszti a másikat. Ezen a héten én voltam a korán kelő, így én ébresztettem fel őt minden áldott reggel. Az ébresztő pedig abból áll, hogy lejátsszuk a zongorán a boci boci tarkát. A zongora hangját csukott ajtón keresztül is tökéletesen behallani mindkettőnk szobájába, ezáltal vált ez a hangszer a mi ébresztőóránkká.
  Miután ez megvolt, átsétáltam a konyhába, s nekiálltam a reggeli elkészítésének. Épp a kávéfőzőt tettem a tűzhelyre, mikor hatalmas dübörgés közepette, a fejét vakargatva megjelent Donghae.
- Jó reggelt! - mondta, közben pedig elnyomott egy jókora ásítást.
- Neked is. - válaszoltam.
- Kell segítség?
- Nem, megoldom. - mosolyogtam - De azért köszi.
- Add ide! - kapta ki a kezemből a kést. - Én ezt, te azt, jó? - osztotta ki a feladatokat.
- Legyen! Aztán el ne vágd az ujjad, mint a legutóbb! - válasz helyett csak rám fintorgott, mire akaratlanul is, de elnevettem magam.
  Együtt terítettünk meg, majd jóízűen elfogyasztottuk a reggelinket. Hirtelen felcsendült Hae telefonjának dallama. Rápillantott a képernyőre, majd egy határozott mozdulattal kinyomta azt.
- Miért nem veszed fel? - kérdeztem tőle.
- Nem fontos.
  Akár fontos volt, akár nem, rövid időn belül még további két alkalommal csörrent meg a készülék. Donghae ezekre sem válaszolt.
 Miután végeztünk az evéssel, elmosogattam az edényeket, ő pedig elfoglalta a fürdőszobát. Mosogatás közben ismét felcsendült Hae telefonjának csengőhangja. Kíváncsiságból odalopakodtam, s megnéztem, ki hívogatja őt. Hae barátnője volt az, Im Yoona.
 ~De vajon miért nem válaszol a hívásaira? Csak nem kaptak össze? - futottak végig az agyamon ezek a kérdések.
  Mivel Hae már jó ideje birtokba vette a fürdőszobát, az ajtóhoz léptem, hogy felgyorsítsam a dolgokat..
- Hae, kész vagy már? - üvöltöttem be a fürdőszoba ajtaján.
- Jöhetsz! - hallatszott a válasz, így benyitottam.
  Fogat mostunk, azután ő kiment, így én nyugodtan lezuhanyozhattam. Már az ingemet kezdtem el begombolni, mikor Hae bekopogott.
- Gyere! - kiáltottam ki, mire azon nyomban kitárult az ajtó.
- Te jó ég, Mina! - kiáltott fel Donghae, mire felé fordultam. 
- Mi bajod van? - értetlenkedtem reakcióján.
- Ne mond azt, hogy "Gyere!", ha még nem jöhetek. 
- Nem vagyok mezítelen! Ha az lennék, nem engednélek be. Egyébként meg mégis mi bajod van ... mint egy 8 éves kisfiú, aki puffog, mert nem akar a húgával együtt fürdeni.
- Inkább az ingeddel törődj, ne engem oltogass!! - azzal kiment, s egy pár perc elteltével újra visszajött.
  Ő megborotválkozott, míg én a sminkemet raktam fel.
  Ahogy észrevettem, késésben lehetett, ugyanis össze-vissza rohangált, mint aki megkergült. Bár az is lehet, hogy szimplán ideges. Ma viszi bemutatni a legújabb szerzeményeit az ügynökségnek ... ilyenkor pedig mindig ideges. Hiába hajtogassuk neki a barátaival, hogy remek dalokat komponál, nem hisz nekünk.
  Már az ajtónál húzta fel a cipőjét, mikor megpillantottam az USB kulcsát az asztal szélén.
- Hae! - kiáltottam a nevét, mire felkapta a fejét. - Ezt ne hagyd itt. - felé dobtam a kulcsot, amit sikeresen el is kapott.
- Megmentő! - mosolygott - Este jövök!
- Sok sikert!
- Kösz ... szép napot!
- Viszont! - kiáltottam utána, majd kisétált a bejárati ajtón.

Donghae szemszöge:

- Ne idegeskedj már! - vágott hátba a legjobb barátom, Eunhyuk.
  Eunhyuk-kel már kiskorunk óta ismerjük egymást ... Mina után őt ismerem a legrégebbről. Elválaszthatatlan barátok vagyunk, mindig mindenben támogatjuk egymást. Most is pont ezért van itt velem, hogy erőt öntsön belém.
- Tudod jól, hogy csak ez az egy munkám van. Ha félredobják a dalaimat, mégis miből fogom kifizetni a lakbért meg a kaját?
- Minden rendben lesz, rá fognak harapni ... hidd el. - kacsintott rám - Amúgy meg már mióta mondom neked, hogy keress valami munkát a komponálgatás mellé.
- Az lesz a vége - vettem egy mély lélegzetet, melyet lassan ki is fújtam - Ha így folytatódik, még a végén Mina kidob a lakásból.
- Kidob? - nézett rám értetlenkedve - Azt megnézném.
- Hya, ezt most mégis hogy érted?
- Úgy, hogy én hamarabb dobnálak ki a lakásomból, minthogy Mina kitegye a szűrödet.
- Úgy gondolod?
- Biztos vagyok benne. - a vállamra helyezte kezét - Mindenkinek vannak nehéz időszakai az életében. És sose felejtsd: A barátaid a legerősebb támaszaid. Mina is a barátod, pont mint én ... s hidd el nekem, Mina sosem dobna ki téged ilyesmiért.
- Én pedig megnyugtatlak, hogy a dalaid jó kezekben vannak. - mondta egy ismerős hang, nem messze tőlem. A hang irányába fordultam, s Leeteuk mosolygós arcával találtam szemben magamat.
- Hyung, hát te? - vetette oda neki Eunhyuk - Mi járatban erre felé?
- Tudod én ennél a cégnél dolgozom. - mondta élettel teli pillantásával Leeteuk.
  Leeteuk a mi hyung-unk. Ő volt az, aki felfedezte a tehetségemet, s egyengette a pályámat, amikor még csak kezdő voltam.
  Eunhyuk-köt általam ismerte meg. Nem találkozgatnak sokat, így alig tudnak egymásról valamit is.
- Tényleg, Hae mesélte is, hogy producer vagy egy cégnél.
- És előadó is egy személyben. - tettem hozzá - Többször fellépett már egyes alkalmakkor.
- Néhányszor. - mosolygott - Úgy két hónap múlva jelenésem lenne egy étteremben. Örülnék, ha ti is ott lennétek. És a barátnődet is elhozhatnád ... szeretném megismerni őt.
- Yoona-t?
- Mina-t.
- Ez jó ötlet! - bökött oldalba Hyuk - Mina szereti az élő előadásokat. Biztos jól szórakozna.
- Akkor ezt azt hiszem megbeszéltük. - mondta Teuk, majd az órájára pillantott - De nekem sajna mennem kell. További szép napot srácok!
- Neked is Leeteuk! - kiáltottuk utána.

  Három ügynökség meglátogatása után úgy döntöttem, hazamegyek. Ha ezek közül egyik sem kap rá a szerzeményeimre, akkor nincs értelme más ügynökséget keresni.
  Ki akartam zárni az ajtót, mikor észrevettem, hogy nincs is bezárva. ~Mina már meg is jött? - gondoltam magamban.
- Mina, itthon vagy?
- Szia! - hallatszott Mina hangja, s néhány másodperc után ki is dugta fejét a konyhából - Igen, itthon. - mosolygott - Ma terepen voltam, úgyhogy nem volt sok munkám.
- Áá, értem. - közben ledobtam a táskámat és a kabátomat a kanapéra, majd leültem a konyhaszékre. - Mi jót főzöl?
- Vacsorát.
- Mi ez a nagy titkolózás, ha?
- Nem titkolózok, tényleg vacsorát főzök. - mondta egy színésznőt meghazuttoló félmosollyal az arcán - Segítesz?
- Naná! - ugrottam fel a székről.
  Főzés közben elmeséltük egymásnak, mi történt velünk a mai nap során. Mina megpróbált biztatni engemet, hogy ezúttal is sikerrel jártam.
  Megterítettünk, leültünk az asztalhoz, s nekiálltunk a vacsinak. Ahogy a tálba nyúltunk, véletlenül ugyanazt a húst fogtuk megmindekket a pálcánkkal, mire elnevettük magunkat. Mindketten tudtuk, mi következik ilyenkor.
- Kezdhetjük? - kérdeztem Minát, közben felemeltem ökölbe szorított kezemet.
- Aha. - emelte fel ő is.
- Kai bai bo! - kiáltottuk. Mina papírt, én pedig követ mutattam a végén.
- Az enyém! - fintorgott rám elégedetten, majd jóízűen elfogyasztotta nyereményét.
- Mond csak, mikor fogunk erről végre leszokni?
- Savanyú a szőlő? Hmm, szerintem soha.
  Vacsora után Úgy döntöttem, elmosogatok, de Mina nem hagyta.
- A művész úr ma pihen. - tolt át a nappaliba.
- Ez azt jelenti, hogy a személyi szolgám kitakarítja a szobámat is a mosogatás után?
- Szállj le a magas lóról! - majd jól fejbe kólintott.
  Csúnya vicc volt, tudom ... de megérte.
  Alighogy leültem a kanapéra, megcsörrent a telefonom. Leeteuk ügynöksége hívott.
- Igen ... igen, persze! Holnap ... ott leszek! Köszönöm! - letettem a telefont, majd szélsebesen átrohantam a konyhába - MINA!! - üvöltöttem.
- Mi bajod van? - nézett rám értetlenül, mire felkaptam őt - Hé, tegyél le! - csapkodta a vállamat, mire végül letettem őt a földre - Mi ez a nagy jókedv?
- Épp most hívtak.. - kezdtem bele - Megvették mind az ötöt.
- Ez komoly? Gratulálok! - ölelt át Mina - Látod, én megmondtam.
- Köszönöm! Na ... ünneplünk?
- Miféle kérdés ez? Még szép, hogy!
  Mina elővett két poharat, én pedig a kólát hoztam, majd leültünk a földre a kanapé elé.
  Igen, kólát. Mivel egyikőnk sem iszik alkoholt, ezért kólával szoktunk ünnepelni. Szilveszterkor is csak azért isszuk meg azt a pohár pezsgőt, mert illik.
- Egy újabb idétlen szokás, mely valószínűleg örökre megmarad - emelte fel a levegőbe poharát.
- Egészségünkre! - koccintottunk, s mindketten lehúztuk az egész pohár tartalmát.
  Alig, hogy újra töltöttem poharainkat, csengettek.
- Ki lehet az ilyenkor? - néztem értetlenkedve Mina-ra.



Mina szemszöge:

- Ki lehet az ilyenkor? - kérdezte Hae.
- Nekem van egy tippem. - motyogtam az orrom alatt, majd belekortyoltam italomba.
- Majd én nyitom - ugrott fel a földről - Gyorsan elintézem, és folytathatjuk is.
- Kétlem, hogy bármit is folytatnánk. - mondtam, ám Hae ezt már nem hallotta.

  Ma délelőtt, nemsokkal az után, hogy Donghae elment, betoppant Yoona. Donghae-t kereste, ám mikor elmondtam neki, hogy dolgozni ment, elkezdett üvöltözni velem. Olyanokat vágott a fejemhez, hogy hogy képzelem az hogy más pasiját elcsábítom, meg, hogy miattam nem válaszol az ő hívásaira. Yoona sajna tudta a titkomat, ezért részben joggal ugrott a nyakamnak. Az meg, hogy egyáltalán nincs igaza, az most rajtam kívül senkit sem érdekelt.

   Sóhajtottam egy aprót, majd felszedtem a földről a poharakat és a kólás flakon, melyeket átvittem a konyhába.
  Hallottam, ahogy a bejárati ajtónk azzal a megszokott halk nyikorgásával kinyílt, én pedig a lehető leggyorsabban próbáltam meg bejutni a szobámba.
  Semmi kedvem jó pofizni vele ... eleget beszélgettünk ma délelőtt. Talán többet is, mint amennyit kellett volna.
- Ott állj meg! - kiáltott rám Yoona. - Mégis mi az, hogy ünnepeltek? És miért csak ti ketten, ha?
- Yoona, higgadj le! Neki ehhez semmi köze, úgyhogy hagyd őt békén, kérlek! - ekkor felém fordult - Menj csak ... és sajnálom.
- Nem, nem, NEM!! - tört elő belőle a hisztis kislány. - Magyarázatot követelek!
- Megvették a dalaimat ... s ezt ünnepeltük egy kis kólával. Ennyi!
- Ennyi? És én erről miért nem tudok? Miért nem osztod meg a sikeredet a barátnőddel? - közben elővette azt a jól bevált kiskutya pofiját.
- Már késő volt, mikor felhívtak, így nem akartalak zavarni.
- Ezért inkább elkezdtél kólát inni vele?
  Olyan hangsúllyal ejtette ki a száján a "vele" szót, hogy legszívesebben megtéptem volna. Gyűlölöm őt ... amióta összejött Hae-vel, azóta keseríti meg a napjaimat.
- Ne beszélj így róla! - förmedt rá Donghae - Neki is van neve, nincs jogod úgy beszélni róla, mintha egy utolsó senki lenne.
  Donghae szavai hallatán ledermedtem. Megvédett engem, ami miatt vitát szított a barátnője s önmaga között. ~Miért csináltad ezt, te hülye! Most aztán mihez kezdesz?
  Már nyitni készültem a szobám ajtaját, mikor felfigyeltem Yoona szavaira.
- Mond csak, el tudod képzelni, milyen érzés számomra az, hogy ti ketten egy fedél alatt éltek?
- Mi bajod azzal, hogy együtt élünk? - kérdezett vissza Donghae.
- Az, hogy ő egy lány.
  Ekkor fogyott el a türelmem ... nem tudtam tovább uralkodni magamon, s csendben hallgatni, ahogy beszél rólam.
- És? - kérdeztem Yoona-tól - És akkor mi van?
- Az, hogy ő az én pasim. - karolt bele Hae karjába.
- Tudom, hogy a pasid. Még valami? - ám erre már nem válaszolt ... Donghae-ra pillantott, s hozzá intézte további mondandóját.
- Nem tetszik, hogy egy másik nővel élsz egy lakásban. - mondta, közben elkezdte simogatni Hae karját.
  Nagyon nem tetszett Yoona játéka. Pontosan tudtam, mit akart elérni mindezzel ... hogy kimutassam az érzéseimet, melyeket Hae iránt táplálok már évek óta.
- Akkor miért nem kéred meg, hogy költözzön hozzád? - szavaim hallatán, azt hittem, rosszul hallok.
~Hogy lehettem képes ilyet mondani? De megtettem ... kimondtam.
  Donghae kérdésem hallatán felém kapta fejét, s meredten bámult rám. Úgy éreztem magam, mint aki épp hasba szúrta magát a konyhakéssel. Donghae pillantása olyan volt számomra, mint a kés éle ... fájdalmas.
  Ökölbe szorítottam jobb kezemet, majd próbálván visszatartani könnyeimet, újra megszólaltam.
- Ez az én házam is ... ugyanúgy fizetem a rezsit, mint Donghae. Tehát, ha ennyire zavar, szedd rá, hogy hozzád költözzön.
- Ez jó ötlet.. - csillant fel Yoona szeme - Ugye? Hae! - mosolygott Hae-re, ki még mindig engem nézett.
- Nem fogok elköltözni! - húzta ki kezét Yoona szorításából - Az a mi lakásunk ... Mináé és az enyém. Eszem ágában sincs elköltözni innét.
  Teljesen ledermedtem. Jól hallottam, amit az imént mondott, vagy csupán álmodtam az egészet. Olyan valósnak tűnt, mégis olyan szürreálisnak.
- Még értem sem? - próbálkozott Yoona, mire Donghae egy mély lélegzetet vett, s lehajtotta a fejét.
- Ha tényleg szeretsz, képes vagy megbízni bennem. - mondta, majd kinyitotta a bejárati ajtót - Most pedig menj haza ... későre jár.
- Hát haza sem kísérsz?
- Vigyázz magadra! - Hae válasza hallatán azt hittem, ismét elkezd hisztizni. hirtelen egy apró félmosoly bukkant fel a szája sarkában, rám pillantott, s elmosolyodott. Közelebb lépett Donghae-hez, és megcsókolta őt.
  Az a csomó, mely a torkomon akadt, még inkább fujtogatni kezdett.
- Szeretlek! - súgta mosolyogva Hae-nek.
- Én is. - válaszolta, majd becsukta Yoona után az ajtót.
Már alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Tisztában vagyok vele, hogy Donghae Yoona-t szereti, de ezt az ő szájából hallani, rettenetes érzés.
- Mina! - szólított a nevemen, mire felkaptam a fejemet - Figyelj, megmagyarázom.
- Mégis mit? - néztem rá értetlenkedve.
- Ezt az egészet. Yoona-t meg... - kezdett bele, de nem hagytam, hogy végigmondja.
- Nincs mit megmagyaráznod ezen. Ő a te barátnőd ... ha bármi gond van köztetek, az csak is rátok tartozik. Oldjátok meg magatok! - benyitottam a szobámba, ám alig tettem egy lépést, Hae utánam szólt.
- Többé nem fogom megengedni, hogy téged is belekeverjen a vitáinkba. Soha többé nem okozok fájdalmat neked ... ígérem.
  Becsuktam az ajtót magam mögött, majd neki dőltem.
- Ezt nem tudod megígérni. - súgtam magam elé.
  Könnyek gyűltek szemembe, melyek csendben végigcsordogáltak arcomon. Lekuporodtam a földre, s csak néztem a hold gyönyörű fényét, mely megnyugtatta szívemet.

6. fejezet: Egy lépés előre ... vagy kettő hátra?

Jonghyun szemszöge:

  Az eddig főnökként töltött napjaim egyik legjobbja a mai. Hála mindez a titkárnőmnek, ki miatt le kellett lépnem az estéjről. Fontos ügyfelek, s új befektetők tömkelege vett részt azon az estéjen, hogy megismerjék a cégörököst ... aki ott sem volt.
  Pletykák kezdtek el keringeni rólam szerte a világhálón.
"A Kim család kisebbik fia nem alkalmas a vezetésre."
"Kim Jonghyun csak egy áll főnök. A bátyja az igazi cégvezető."
  Az ügyfeleink egymás után hívtak fel, hogy bebizonyosodjanak róla, mindez csupán hamis állítás. Szerencsémre ők az én pártomon állnak, s nem akarnak ellenem játszani.
  De még így is nagy bajban vagyok. Hogy fogok ez után új befektetőket találni? Most is épp egy új filmen dolgozunk. Mi lesz, ha nem fogjuk tudni biztosítani hozzá a megfelelő anyagi hátteret?
  Nem okozhatok csalódást az apámnak ... s nem engedem meg a bátyámnak, hogy ismét kigúnyoljon. Nem, azt soha!
 
  Gondolataimból az ajtómat érő kopogó hang zökkentett ki.
- Tessék! - szóltam ki, mire Hyoru lépett be az ajtón.
- Jong.. akarom mondani Kim főnök!Beszélni szeretnék önnel.
- Azta! Így sem szólítottál még soha. - kuncogtam - Hallgatlak.
- Az estéjjel kapcsolatban én... izé.. - mondta nyögve nyelősen - bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésem miatt.
- Ááá, értem. - bólogattam, majd eszembe jutott mit találtam ki még tegnap éjjel.
  Egy apró mosoly jelent meg a szám sarkában. Mivel gyűlöl, nincs okom az aggodalomra ... nyugodt szívvel tehetek meg bármit is, a mostani helyzeten már nem tudok rontani vele.
- Tudom, hogy sok gondot okoztam ezért ...
- Ezért?
- Bármit megteszek, amit csak kérsz!
- Bármit?
- Igen. - hangja ijesztően méllyé változott ... mint egy démon hangja.
- Rendben! Akkor kezdjük! - vágtam bele azén mézédes bosszúmba - Az első feladatod az lesz, hogy eltusolod a pletykákat.
- Értettem. - azzal megfordult, s az ajtó felé rohant.

- Ja, és hozz kávét, kérlek.
- Meglesz. - mondta majd kilépett az ajtón.
  Utána futottam, s az ajtóban állva elkiáltottam magamat.
- Skacok, Kim titkárnő elmegy kávéért.
  Mondatom hallatán az egész osztály odafutott hozzá kávét rendelni. Hyoru mérges arccal felém fordult ... ha a pillantással ölni lehetne, akkor már a koporsómban feküdnék.
- Bármit! - kiáltottam feléje, s becsuktam az ajtót. Visszaültem a székembe, majd hatalmas nevetésben törtem ki. "Ha lúd, hát legyen kövér."
  Ott kell elkapni az embert, ahol a legjobban fáj ... Hyoru gyenge pontja pedig a kávé. Milyen jó, hogy aznap nem ismert fel, s mindent elmondott a helyzetéről ... igazi főnyeremény ez a csaj.
  Viszont egy valami még mindig zavar ... az, hogy nem emlékszik rám. Nem tudja, ki vagyok valójában. Egy szörnyet lát helyettem ... Kim főnököt látja, s nem Jonggie-t, a rég elvesztett jó barátot.
  Úgy tűnik Mina teljes egészében elfoglalta a helyemet Hyoru szívében ... ezért nem is emlékszik már rám ... mert számomra már nincs hely odabent.

Hyoru szemszöge:
- Skacok, Kim titkárnő elmegy kávéért. - kiáltotta Jong, mire megrohamoztak a többiek.
- Nekem feketét.
- Én cappuchinót kérek. - sorolták kéréseiket.
  Szúrós tekintetemet Jonghyun-ra szegeztem, ki csupán ennyit mondott: "Bármit!"
  Ölni tudtam volna akkor. Ma volt az a nap, mikor elhatároztam, megpróbálom megkedvelni őt. De ha ez nem is megy, legalább kedves leszek hozzá, s nem okozok neki zűrt. Erre ezt kapom tőle ... hát szép!

- Egy utolsó szemétláda! - kiáltottam le magam, mikor már a 6. kávét tettem bele a tartóba.
- Csak nem megint a főnöködről beszélsz? - mondta egy ismerős hang, mire megfordultam a tengelyem körül. Az én angyalom, Hyunjoong volt az.
- De igen. Gyűlölöm, utálom ... egyszerűen nem bírom elviselni őt.
- Ilyen rossz lenne?
- Nem látni? - mutattam a kávés poharak felé - Ma az egész osztálynak én szolgálom fel a kávéját, hála Kim főnöknek.
- Áá, értem. - kuncogott egyet, majd belekortyolt kávéjába.
- Nem vicces! - mondtam elszontyolodott arccal.
- Igazad van ... bocsánat! - kezét vállamra helyezte, én pedig azt hittem, egy mesebeli hercegnő vagyok, ki épp most talált rá hercegére.
- Amúgy.. - kezdtem bele - Te hol dolgozol? A kávégépen kívül még sosem láttalak sehol sem.
- 6. emelet, karakterrajzolók és animátorok részlege. - hadarta mosolyogva.
- Jé, ugyanazon a részegen dolgozol, mint a barátnőm.
- Mi a barátnőd neve?
- Lee Mina.
- Áá, megvan! Ő nagyon ügyes.
- Bizony! Egy suliba jártunk.
- Nem mondod?
- De igen! Én is animátor vagyok - majd hirtelen rájöttem, mi is lett belőlem - Csak titkárnő lettem.
- Szegénykém, biztos rosszul esik, hogy nem lehetsz az, ami valójában vagy. És még a főnököd sem segít rajtad ... sajnálom.
- Hát igen ... de már kezdem megszokni. - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, kevés sikerrel.
- De nekem sajna most mennem kell vissza dolgozni. - pillantott az órájára.
- Persze, menj csak! Nehogy a te főnököd is pipa legyen rád.
- A fő.. - nézett rám picit furcsán, ám hamar rájött mit is akarok mondani neki - Rendben! Majd még beszélünk. Szia!
- Szia! - kiáltottam utána, mire mindenki rám meredt.

Mina szemszöge:

  Úgy döntöttünk Hyoru-val, hogy este 6-kor találkozunk a Puppy Cafe-ban. Bár nem igazán nevezném ezt "együtt eldöntött" dolognak ... ő akarta, hogy beszéljünk, én pedig rábólintottam.
- Miért van nálad most is az a vázlatfüzet? - vont kérdőre Hyoru, amint az asztalunkhoz értem.
- Neked is szia! Azért, mert van olyan ember, kinek munkája is adódik néha. El vagyunk havazva, sok a meló mostanság.
- Akkor miért egyeztél bele a kérésembe?
- Mert hallottam a hangodon, hogy durcis vagy. - mosolyogtam - Na mesélj, mi idegesített fel már megint?
- Inkább ki. Az ördög fia. - mondta kísérteties hangon.
- Ááá, Jong!
- Igen ő! Képzeld ma én voltam a kávés néni.
- Biztos valami bünti, nem gondolod? 

- Bünti? - ismételte meg szavamat.
- Miattad, azaz a titkárnő miatt alakultak ki a pletykák. Lehet így akar megleckéztetni téged. - pillantottam fel a füzetem mögül, majd újból belemerültem a munkámba.
- Most, hogy mondod. - motyogta magában.
  Épp ekkor hozták ki a rendelésünket. Hyoru rendelt helyettem, míg nem értem oda. Mindketten teát ittunk ... ő erdei én pedig epres teát.
- Szóval még mindig a bögyödben van szegény, igaz? - törtem meg végül a csendet.
- Az nem kifejezés! Utálom, gyűlölöm - csak úgy áradt szavaiból a düh, mérni lehetett volna a levegőben - Mikor már úgy döntök, hogy megpróbálok kijönni vele, elkezd ilyeneket művelni.
- Mond csak, tudtad, hogy a gyűlöletet a szerelemtől mindössze egy vékony cérnaszál választja el?
- Ha megkérhetnélek rá, ne most írj bestseller-es regényt! Főleg ne rólam meg ... róla. - mikor Jonghyun-ról beszél, mindig kísértetiessé válik a hangja. Nem értem miért ilyen vele ... ismerem Jong-ot, tudom, hogy nem olyan rossz srác, mint amilyennek beállítja őt. Ezen kívül gyerekkori jó barátok voltak ... nem értem, hogy lehetséges, hogy még mindig nem ismerte fel őt.
- Amúgy se lenne bestseller, ha én írnám. - motyogtam halkan, majd belekortyoltam a teámba.
- Ja persze! Meséld csak be magadnak, hogy nem lenne az ... olyan vagy ezen a téren, mint a szerelmed.
- Hja! - tört ki belőlem a "szerelmed" szó hallatán.
- Mit kiabálsz? Talán tévedek? Ő is kételkedik a műveiben.
- Jó, igazad van. De hanyagold kérlek a szerelmed szót. Vannak itt olyanok, akik ismernek minket.
- Túl sokan is ... hisz ez a törzshelyünk. - nevette el magát.
- Ahogy mondod. Ááá, azok a régi szép idők, mikor még hármasban lógtunk itt.
- Jaj, ne is mondd! Annyit ökörködtünk ... milyen szép is volt.
- Bizony!
  Jól esett visszaemlékezni a múltra, mikor még egyetemista fejjel itt töltöttük az estéket. "Kávéházban kávét kell inni!" című jelmondattal léptünk be az ajtón, minek következtében, másnap olyanok voltunk, mintha egy hétig nem aludtunk volna.
- Mellesleg milyen a mostani összeállítás? - váltott témát Hyoru.
- Szerintem zseniális! Az első ügynökség le fog csapni rá, az tuti.
  Pont ezeknél a szavaknál, hirtelen megcsörrent a mobilom. Donghae volt az.
- Igen? - szóltam bele a készülékbe.
- Szia! Csak azért hívlak, hogy ma tovább bent maradok, hogy holnapra mindennel kész legyek.
- Ó, rendben!
- Úgyhogy ne várj rám!
- Mintha szándékomban állt volna. - nevettem el magamat.
- Tudod, hogyan értettem.. - mondta kissé fegyelmezettebb hanggal.
- Tudom, tudom. A vacsit tegyem a hűtőbe.
- Igen! - mosolygott - Amúgy otthon vagy?
- Nem! Hyoru-val vagyok a Puppy Cafe-ban.
- Hmmm... de meg innék egy maid cafe-t. Na mindegy, akkor majd megyek.
- Okés, szia!
- Szia!
  Miután letettem a telefont, Hyoru felhúzott szemöldökű pillantásával találtam szemben magamat.
- Most meg mi van? - kérdeztem tőle.
- Komolyan mondom, olyanok vagytok, mint egy házaspár.
- Le lehet szállni róla, oké? Csak azért hívott, mert tovább bent marad.
- Tudat róla, mikor ér haza. - magyarázta - Neked pedig az a "Vacsi a hűtőben." ... gondos kis feleség.
- Ha jól tudom, miattad vagyunk itt - vetettem oda - Lehetne, hogy a te bajodról beszéljünk, s ne engem vesézzünk ki?
- Ám legyen! Hol is tartottunk?
- Hogy szereted Jonghyun-t.
- MINA! - üvöltött rám, mire elnevettem magamat. - Soha az életbe nem szeretek bele egy "KIM"-be .. fogtad?
- Ja! - mutattam fel hüvelykujjamat.
- Mellesleg képzeld - vált hirtelen derűssé az arca - Ma ismét találkoztam az én hercegemmel.
- A névtelen angyallal? - kérdeztem vissza.
- Már nem az. - mosolygott - Tudom, hogyan hívják.
- Na, hadd halljam! - hajoltam közelebb hozzá.
- Hyunjoong! - a név hallatán majdnem leköptem magamat - Hé, mi a baj? - ugrott felém hirtelen.
- Ugye nem ugyanarra a Hyunjoong-ra gondolunk most? - kérdeztem félve.
- Ezt hogy érted? - nézett rám értetlenkedve.
- Fehér nadrágban, világoskék színű ingben, s zakóban volt?
- Igen, de..de te ezt honnan tudod? - meredt rám tátott szájjal.
- A francba! - szűrtem ki fogaim között - Ilyen nincs!
- Most meg mi a baj? Azt mondta a részlegeden dolgozik.
- Igen, ő a főnököm. - már éreztem, hogy kezdek egyre ingerültebbé válni. Az a szemétláda ... gyorsabb volt, mint hittem.
- Na nee!
- De igen, ő Kim Hyunjoong, a volt cégvezető idősebbik fia.
- Várj, ezzel azt akarod mondani, hogy ... ő és JongHyun..
- Testvérek! - vágtam rá azonnal.
  Hyoru szája tátva maradt a csodálkozástól, én pedig próbáltam lenyugtatni magamat.
~Nem jöhet rá, még nem ... majd idővel úgyis mindenre fény derül. Viszont Hyun nagyon bekevert a számításaimba. Rengeteg időt vesztettem ... s most már kezdem érteni, miért nem ismeri fel Hyoru Jonghyun-t. Ha ez így megy tovább, mindennek vége, s ő nyer ... nem, azt nem hagyhatom! Muszáj tennem valamit!
- Hé, Mina! - integetett felém Hyoru - Minden rendben?
- Persze, csak kicsit elgondolkodtam. - ráztam meg fejemet, hogy elhessegessem gondolataimat - Figyelj csak - kezdtem bele - Mi lenne, ha megpróbálnál kijönni a főnököddel?
- Hogy jön ez most ide? Ott tartottunk, hogy Hyun..
- Kérlek! - vágtam szavába - Próbáld meg megérteni őt! Csak egy lépést előre.
- Vagy kettőt hátra? - mordult rám - Ha így folytatja, inkább hátra megyek, minthogy előre lépdeljek. Nem fogok behódolni neki, ha ő talpnyalóvá próbál tenni engem.
- Ez nem igaz! Jong nem ilyen ... ezt te is tudod.
- Nem, nem tudom! Te jártál vele egy suliba, te ismered őt, nem pedig én.
- Akkor miért nem hiszel nekem? - ennél többet már nem tudtam tenni ... ha most nem törik meg, vége.
- Azért, mert az amit te állítasz, merőben más attól, amit én tapasztalok nap mint nap. - azzal felugrott a székről, s a kijárat felé vette az irányt.
- TE egy titkárnő vagy! - kiáltottam utána, mire megtorpant - A titkárnő dolga, hogy papírmunkát végezzen, elintézzen ügyfeleket, és ha kell, kávés néniként dolgozzon! De legfőképpen, hogy együttműködjön a főnökével ... minden téren!
  Hirtelen megfordult, s rám szegezte dühös tekintetét.
- Mondd csak, kinek az oldalán állsz? Én azt hittem, az enyémen.
- Én csak jót akarok ... mindkettőtöknek.
- De főképp neki. - azzal sarkon fordult, s kiviharzott az épületből.

  Vége, megbuktam. Ő nyert ... az angyal bőrbe bújt démon. Bekebelezte az utolsó reményemet is a győzelemre. Ha ez így folytatódik, képtelen leszek legyőzni ezt a szörnyeteget. Ha Hyoru át áll az ő pártjára, minden elveszik ... minden. Onnantól fogva képtelen leszek uralni a helyzetet. De azt nem engedhetem, hogy Hyunjoong véghez vigye a tervét.
  Nem, arról ne is álmodj! Én leszek az első kő, melyben megbotlasz, drágám. Én bizony!

5. fejezet: A múlt a jelen ajándéka/ Csodaszép ajándék

  - Aúúúú ... - kiáltott fel a kislány, majd keserű sírásban tört ki. Szegénykém leesett a hintáról, s a térdét is lehorzsolta.
  Ahogy ott, térdét szorongatva zokogott a hinta előtt guggolva, egy ismeretlen keze ért hozzá a lány vállához.
- Hé, jól vagy? - kérdezte - Miért sírsz?
- Mert fááj.. - szipogta.
  A kisfiú leguggolt mellé a földre, s szemügyre vette a kislány sérülését.
- Gyere, szóljunk az óvónéninek. - pattant fel a srác, majd elkezdte húzni a lány kezét.
  Bementek az épületbe, az óvónénijük pedig seperc alatt letisztította a kislány horzsolását, majd be is kötözte neki.
- Miért voltál egyedül? - kérdezte a fiú.
- Nincsenek barátaim. - válaszolt szomorkás hangon.
- Nekem sincsenek. - vágta rá a fiú - Leszünk barátok?
- Mi ketten?
- Igen, mi ketten.
  Rövid gondolkodás után végül bólintott egyet a lány, jelezvén beleegyezését.
- Barátok mindörökre! - kiáltotta a kisfiú, majd kisujját a lány felé nyújtotta.
- Mindörökre! - mondta a lány is, majd összekulcsolták ujjaikat.

Hyoru szemszöge:

  Mosollyal az arcomon ébredtem fel álmomból, ám mikor eszembe jutott, hogy a legelső igaz barátomat még általános előtt elveszítettem, összeszorult a szívem. Olyan jó érzés volt újra látni arcát, hallani hangját, még ha csak egy álom keretén belül is ... de a tudat, hogy valószínűleg már sosem fogok találkozni vele, nagyon elszomorított.
  Felültem az ágyon, majd nyújtóztam egy nagyot. Próbáltam elhessegetni a gondolataimat, melyek felzaklattak engem. Ám, mikor kinyitottam a szememet, hirtelen azt sem tudtam, hol a fenében vagyok.
  Egy hatalmas hófehér ágyban feküdtem. Mellettem az éjjeliszekrényen megpillantottam egy darab fecnit, a következő szöveggel: 
  "Ne ijedj meg, senki sem rabolt el. Ha hamarabb felébrednél, mint én, gyere a nappaliba, s rugdoss le a kanapéról.      -a főnököd-"
- Nanee..... - tört ki belőlem.
  Kiugrottam az ágyból, s megiramodtam az ajtó felé. Amint kiléptem a szobából, rögtön megpillantottam Jonghyun-t. Még aludt.
  Nem törődtem vele, összeszedtem a holmimat, s a bejárati ajtó felé vettem utamat.
- Te meg mégis hová készülsz? - hallottam meg Jong hangját, mire összerezzentem. Ám túlságosan is dühös voltam ahhoz, hogy rémültnek tűnjek.
- Hármat találhatsz! - üvöltöttem feléje.
- Most mi a baj? Gyere együnk valamit, azután hazaviszlek.
- Tegnap este se sikerült a hazavitel. - morogtam tovább.
- Mert bealudtál a kocsimban, és mert...
- Ez nem kifogás! - már a kilincset szorongattam, mikor rájöttem valamire - És mert micsoda? - fordultam vissza Jong felé.
- Ezt most komolyan kérdezed? - meresztette rám tekintetét. - Te tényleg nem emlékszel semmire sem?
- Az utolsó emlékem, hogy beültem a kocsidba.
- Ááá... értem. - motyogta.
- Hééé, ki vele! Mi történt tegnap este?
- Semmi különös. - próbálta kihúzni magát.
- Nekem nem úgy tűnik. Ki vele!
- Mondom, hogy semmi nagy dolog, te csak.. - itt tartott egy kis szünetet - Elaludtál, s így nem tudtam, melyik a te lakásod, ezért elhoztalak hozzám.
- Ennyi?
- Igen.

Jonghyun szemszöge:

- Mondom, hogy semmi nagy dolog, te csak.. - elakadt a szavam. Hisz nem mondhatom meg neki, hogy tegnap éjjel pont ő csókolt meg engem. - Elaludtál, s így nem tudtam, melyik a te lakásod, ezért elhoztalak hozzám.
- Ennyi?
- Igen. - sóhajtottam egy nagyot legbelül. - Gyere együnk!
- Jó, legyen. - adta be a derekát - De azután első dolgot lesz, hogy hazaviszel.
- Értettem. - terült el egy apró mosoly az arcomon.
  Reggeli után bementem a szobámba felöltözni. Az éjjeliszekrény felső fiókjából kivettem a karórámat. Miközben a kezemen igazgattam, hirtelen megpillantottam azt a bizonyos karkötőt. 

 - Most a piros jön, a piros! - mutogatott a kezemben tartott piros fonalra.
- Miért olyan fontos a sorrend? - kérdeztem tőle.
- Mert ha nem követed a mintát, nem lesz egyforma a két karkötő - emelte fel a kezében tartott félkész karkötőt. - Szeretném, ha pontosan ugyanúgy nézne ki mind a kettő.
- Hyoru! - szólítottam a nevén - Te még most is a barátodnak tartasz?
- Persze hogy! Ne mondj hülyeségeket! - majd oldalba vágott - Örökre a barátom leszel.
- Még akkor is, ha elköltözöm? Még akkor sem fogsz rólam elfeledkezni?
- Sosem foglak elfelejteni. Ezért csináljuk a karkötőket is, vagy nem? Hogy mindkettőnknek maradjon valami emlék a másiktól.
- Hyoru! - kiáltottam, majd a nyakába ugrottam.
- Nyugi, nincs baj. - simogatta a hátamat.

 - Mégis elfelejtettél. -  motyogtam a karkötőt szorongatva.


/két nappal később, az irodában/

Hyoru szemszöge:

- Mondd csak, felfogtad te egyáltalán, hogy mi a francot csináltál? - üvöltötte le a fejemet Mina az ebédszünet alatt.
- Ezt meg hogy érted?
- Azon ugrálsz, hogy Jong felvitt téged a lakására ... azt viszont, hogy te mit csináltál, szerintem még most sem érted.
- Miért, mit csináltam?
- Leittad magad egy fontos rendezvényen. Jonghyun nemcsak az utálatod tárgya, hanem a főnököd is egyben, arról nem is beszélve, hogy a cég feje. Minden mozdulatát figyelték, főként az állandó befektetőink ... neki pedig a te hülyeséged miatt ott kellett hagynia csapot-papot, s lelépni az estélyről. Érted már?
  Nem tudtam, mit szóljak, szó szerint ledermedtem a hallottaktól. Most jöttem rá csak igazán, hogy mégis mennyi bajt okoztam Jong-nak. Akármennyire is gyűlölöm őt, azért ezt mégsem kellett volna ... túl messzire mentem.
- Én .. - kezdtem bele, de Mina a szavamba vágott.
- Menj és kérj tőle bocsánatot! - mutatott az ajtó felé - Nem mintha ez változtatna is valamit a helyzeten.
- Első dolgom lesz ... de most nincs bent. A legújabb animációs filmünk rendezőjével ebédel.
- Vagy úgy. - mondta, majd ismét belekortyolt a kávéjába.
- Nem kéne ennyi kávét innod!
- Ezt hogy érted? - nézett rám értetlenkedve.
- Otthon is iszol, meg itt is.
- Egy: az itteni kávéban alig van koffein. - magyarázta - Kettő: Ma reggel nem is ittam kávét, úgyhogy csss.. - mosolygott egy aprót, mikor ujját a szája elé tette.
- Áááá, értem. - motyogtam - Jut eszembe, mit is kaptál Donghae-től, amit nem lehet telefonon keresztül elmondani? Megcsókolt vagy...
- Állj le hugi! - csitított - Nem kell mindjárt mindent túlreagálni.
- Úgy beszéltél a telefonba, mint aki a mennyországkapuinál álldogál. Mégis mi másra tudnék gondolni?
- Túldimenzionálod a dolgokat ... bár ez lehet az én hibám. Mianhae.
- Na, bökd már ki végre. - nyaggattam továbbra is.
- Jó, jó - nevetett - Elmondom, ha megígéred, hogy nem vágsz közbe.
- Megígérem! - tettem a jobb kezemet a szívemre, mire Mina kacagott egy jóízűet.
- Mikor már mindenki hazaszállingózott, végre engem is elengedtek. Mivel a főnököm lelépett, busz pedig már nem igen jár hajnali három körül, megpróbáltam felhívni Hae-t, hátha elugorna értem. Viszont a nagy pofájával csak annyit mondott, fogjak egy taxit, vagy gyalogoljak haza.
- Mekkora egy barom már! - szűrtem ki a fogaim között.
- Akkor én is pont ezt mondtam. Szerencsémre megvolt a tárcámban a taxiszollgálat száma, így sikeresen rendeltem is egy taxit, ami hazavitt. Olyan dühös voltam Hae-re, hogy elterveztem, amint belépek a házba, bemegyek a szobájába, s lefordítom őt az ágyról. De... - ekkor hirtelen elmosolyodott.
- Mi "De"? - sürgettem őt.
- Láttál már gyertyautat?
- Hogy mit?- meresztettem a szememet.
- Ahogy kinyitottam a bejárati ajtót, egy egész út volt kirakva kis mécsesekkel, mely a nappali irányába kanyarodott el. Hirtelen azt sem tudtam, jó helyen járok-e egyáltalán. Gondolataim közben egy halk zongoraszó csendült fel a nappali irányából, de csak pár másodpercig tartott. "Donghae, te vagy az?" - kérdeztem félénken, de nem jött válasz. Követve a mécsesek fényét, beléptem a nappaliba, ahol megpillantottam őt a zongora

előtt ülve. Három mécses volt a zongora tetején, az világította meg az előtte lévő kottát. Amint megpillantott, elmosolyodott, majd újra elkezdett játszani. Gyönyörű volt, s mikor elkezdett énekelni, szinte elvarázsolt. Olyan érzésem támadt, mintha egy Disney mese főszereplője lettem volna.
- Aztaa. - ámuldoztam.
- Ahogy véget ért a dal, a zongora mögül előhúzott egy szál vörös rózsát, majd elém állt. "Tudom, ez már nem a szülinapod, de boldog szülinapot utólag is." - s a kezembe nyomta a virágot. Én azt se tudtam, mit mondjak, úgy meglepődtem. Egyszerűen nem tudtam felfogni, mi történt. Csak álltam előtte tátott szájjal, minek meg is lett az eredménye, ugyanis Hae elnevette magát. Azt mondta: "Ilyen reakcióra nem készültem fel." Erre aztán én is elnevettem magamat. Mikor aztán végre csend telepedett körénk, megszólalt a gyomrom, mire Hae ismét felnevetett.
- Kis piszok!
- Inkább kis angyalka. - nevetett Mina - Azt mondta ekkor: "Még szerencsém, hogy éhes vagy. Tudod készültem még valamivel, de ahhoz már te is kellesz." azzal megragadta a kezemet, s a konyhába húzott. "Mit szólnál, ha szülinapod alkalmából a kedvenc kajádat ennénk?" vetette fel az ötletet mosolyogva.
- Spagettit csináltatok az éjszaka közepén?
- Aha. - nevetett - Tudom, nem vagyok normális, de olyan jó volt ... hülyéskedtünk, meg kacarásztunk egész idő alatt. Olyannyira élveztem.
- Meghiszem én azt. - mosolyogtam - De mond csak, te tényleg ezt akarod?
- Ezt hogy érted?
- Donghae, mint barát. Örökké így akarsz élni?
- Ezt már ezerszer elmagyaráztam ... szeretem őt, de nem akarom, hogy egy hülyeség miatt menjen tönkre a barátságunk.
- De ez nem hülyeség.
- Akkor is! És ezt itt fejezzük be, kérlek.
- Jó. - hajtottam el a fejemet. Nagyon jól tudtam, hogy aligha sikerülne őt rábeszélnem bárminemű változásra is, eme ügy kapcsán. Túl makacs.
  Épp ekkor szólalt meg, a csengő, mely az ebédszünet végét jelzi.
- Mehetünk is vissza. - állt fel az asztaltól Mina - Remélem még nem felejtetted el, mit kell tenned.
- Nem, dehogy. - mosolyogtam rá egy aprót.